Kiszorítanák a külföldi kiskereskedőket

„Nem biztatom sok jóval a magyarországi külföldi kiskereskedelmi szereplőket, sőt némelyik jól tenné, ha elhagyná az országot, és nem öntené ide az európai szemetet” – mondta Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos csütörtöki Kormányinfón. „Aki ma Magyarországon agrártermeléssel foglalkozik, ki van szolgáltatva a külföldi feldolgozói szektornak, és annak csökkentésével lehetne előrébb lépni” – közölte, hozzátéve: ezen változtatni kell.

A feldolgozóipar megerősítésére 100 milliárd forintot különítenek el a gazdasági és innovációs európai uniós pénzekből, 20 milliárd forintot pedig a közepes és nagyvállalatok előtt nyitnak meg a vidékfejlesztési operatív programban. Tárgyalni fogja a kormány a tejágazat helyzetét is. Mint mondta: erős lobbi zajlik azért, hogy az UHT tej áfáját is csökkentsék.

A multik dolgát nem, a tejtermelőkét azonban megkönnyítenék
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A lapunk által megkeresett nagy áruházláncok nem kommentálták Lázár János szavait. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára viszont megkeresésünkre elmondta: számára a legtermészetesebb dolog, hogy egy miniszter azon töri a fejét, hogy milyen módon lehetne nagyobb terepet ­adni a hazai vállalkozásoknak. Az elmúlt években jó néhány politikustól elhangzott ilyen kijelentés, nem csak ebben a ­kormányzati ciklusban. Nem mindegy azonban, hogy ­milyen eszközökkel próbálkozik az aktuális kormány, hiszen eddig több intézkedés is elbukott az unió szűrőjén – mutatott rá Vámos György.

Egyszerűsítés, gyorsítás

Az őszi jogalkotási program fontos részének nevezte Lázár János az adózás egyszerűsítését, és azt is elmondta: a jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, a szervezet véleményét arról is kikérik, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése. „A ­2016-os költségvetés kiállja az idő próbáját, a 2017-es pedig komoly lehetőség és esély” – mondta a büdzsével kapcsolatban. Utóbbiról megjegyezte: elsődleges cél az adósság csökkentése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.