Kínai lámpagyár épül Sárospatakon

A kínai Shanghai Feilo Acoustics CO, Ltd. LED-lámpákat gyártó üzemet épít Sárospatakon. Kezdetben négyszáz főnek adnak munkát.

A 30 millió eurós beruházás előkészítéséről pénteken írt alá szándéknyilatkozatot Zhuang Shena'n, a kínai cég vezérigazgatója, Aros János (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere és Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

A kínai társaság a kormány és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával 13 hektáros területen építi fel sárospataki gyárát, amely kezdetben mintegy négyszáz embernek ad munkát – hangzott el a pénteki rendezvényen.

Hörcsik Richárd közölte: május 21-én a kínai befektetővel sikeres tárgyalást folytatott a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol Magyar Levente államtitkár a beruházás támogatásáról biztosította a kínai partnert, ennek eredményeként dokumentálhatták pénteken a beruházásról szóló nyilatkozatot.

A képviselő azt is elmondta: ezzel egy történelmi lehetőséget kap Sárospatak és Zemplén, a több mint négyszáz új munkahellyel egy 21. századi modern elektronikai technológia honosodik meg a térségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.