Kína fékezi a német gazdaságot

Szaporodnak a figyelmeztető jelek az európai piacon: augusztusban hirtelen jókorát esett a német export, jelentősen romlott a francia üzleti bizalmi index.

A hitelválság óta nem látott mértékben, 5,2 százalékkal esett augusztusban júliushoz képest német kivitel, de jókorát, 3,2 százalékot csökkent a legnagyobb európai gazdaság behozatala is. Elemzők szerint a mostani esés mögött főleg a kínai belső piaci fogyasztás lelassulása van, Németország ugyanis az ázsiai ország harmadik legnagyobb exportőre.

A halvány augusztusi eredmény dacára az első nyolc hónap összesített exportja 6,6, míg az import 3,5 százalékkal erősebb a tavalyi év első nyolc hónapjához képest, ugyanakkor a Bloomberg által megszólaltatott elemző szerint így is igencsak gyanús, hogy nemcsak az export, hanem a behozatal is visszaesett. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy csökkent a német belső piaci  fogyasztás, ami a magyar piacon is nyomot hagyhat.

Messze nem volt ilyen pesszimista a német gazdasági minisztérium: szerintük csak az auguszti iskolai szünetek okozták a belső piaci fogyasztáscsökkenést, báe a minisztérium sem zárta ki a további esés lehetőségét. A minisztérium szerint elsősorban a Volkswagen-botrány utórezgései miatt csökkenhet a német termelés.

Az euró övezet üzleti klímájának a romlását ugyanakkor jelzi, hogy augusztusban a korábbi, növekedési várakozásokkal szemben augusztusban gyengült az üzleti bizalmi index Franciaországban. A Reutersnek nyilatkozó vezető német pénzintézetek egységesen úgy látták, hogy romlik az euróövezetben az üzleti klíma, így az idei évre szóló, euróövezeti 2,1 százalékos növekedési várakozásaikat már 1,8 százalékra mérsékelték.

Hatalmas veszteség a Deutsche Banknál

Egy évtizede nem látott méretű, 6,2 milliárd euró harmadik negyedévi veszteséget jelentett be a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank (DB): könnyen lehet, hogy a cég 60 éves történetében először a részvényeseknek az idén nem fizet osztalékot. Igaz, a tulajdonosoknak jó eséllyel meg sem melegedhetett volna a pénz a zsebeikben, mivel úgy tőkeemelésre lett volna szükség a banknál. A pénzintézetre a bankközi árfolyamok manipulálása miatt a közelmúltban a brit és amerikai bankfelügyelet dollármilliárdos rekordbírságot rótt ki. A várhatóan bankban maradó - becslés szerint egymilliárd euró - osztalék viszont a nemrég kinevezett új nagyvezérnek nyújt arra lehetőséget, hogy keresztülvigye a cég költségcsökkentési programját, így ennek részeként mintegy 23 ezer munkavállalót bocsáthatnak el a cég kötelékéből

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.