Katar is pumpálna gázt a Nabuccóba

Katari gáz is kerülhet majd az európai energiapiac több lábon állását szolgáló Nabuccóba. A közel-keleti ország részvétele sokat lendíthet a projekten, eddig ugyanis csak a szükséges gáz ötödére sikerült beszállítót találni.

Török lapértesülések szerint Katar is fontos beszállítója lehet a Nabucco gázvezetéknek. A katari emír a török miniszterelnökkel Isztambulban folytatott megbeszélésein pozitívan reagált az erre vonatkozó felvetésre. Katar egyike a földgázban leggazdagabb országoknak, a Nabucco-projektbe való bekapcsolódása jelentősen növelhetné a vezeték ellátását.

A résztvevő országok vezetői július 13-án Ankarában írták alá a kormányközi megállapodást a Nabucco földgázvezetékről, amely a tervek szerint 31 milliárd köbméter kapacitású, 3300 kilométer hosszú lesz. A csővezeték Törökországból, a török-grúziai, illetve a török-iráni határról indul, és Bulgárián, Románián, valamint Magyarországon áthaladva az ausztriai Baumgartennél végződik. Várhatóan 2014-ben kezd gázt szállítani, maximális kapacitása 2020-ra épül ki. A beruházás költsége 2008-as árakon 7,9 milliárd euró.

Az évi 31 milliárd köbméteres kapacitásnak eddig jó egyötödét sikerült biztosítani, miközben az EU éves gázfogyasztása 600 milliárd köbméter. Továbbra is kérdéses, hogy szállítóként bekapcsolódik-e Irán a programba. Az Egyesült Államoknak nincs kifogása az ellen, hogy Oroszország részt vegyen a Nabucco programban, ellenzi azonban Irán részvételét. A török miniszterelnök viszont kiállt Irán bevonása mellett.

Gázvezeték keresztezi Agaraknál az örmény-iráni határt
Gázvezeték keresztezi Agaraknál az örmény-iráni határt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.