Kaszált az útdíjrendszer

Jobban teljesít az útdíjrendszer. A személy-, illetve tehergépkocsival közlekedők tavaly 243 milliárd forintot fizettek a díjas utak használatért. Akik e-matricát vettek, 57,8 milliárdot, akik kamionjukkal használatarányosan áldoztak az államnak, 185,7 milliárdot.

Vonzóbbá tette a fizetős úthálózatot a megyei matricák 2015-ös bevezetése – jelentett ki Börzsei Tibor. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója cége tizennyolcadik ügyfélszolgálati irodájának avatásán arról beszélt: az ötezer forintért megváltható megyei vignetták több százezer új felhasználót vittek a gyorsabb és biztonságosabb közlekedési lehetőséget kínáló díjas gyorsforgalmi utakra a velük párhuzamos fő-, illetve mellékutakról. (Ez is egy megközelítése persze a dolognak, az autósok azért inkább úgy emlékeznek erre, hogy az addig ingyenesen használható gyorsforgalmi, elkerülő útszakaszokat tették fizetősséa szerk.)

A NÚSZ adatai szerint az e-matricás rendszert használó személygépkocsikra mintegy 11,9 millió matricát váltottak, nagyjából 900 ezerrel többet, mint az előző évben. Az e-matricás díjbevétel 57,8 milliárd forint volt, hozzávetőleg tízmilliárd forinttal több az előző évinél. Az egy éve bevezetett megyei matricákból 1,35 millió kelt el. A legtöbbet, 810 ezret Pest megyében vásároltak az autósok, amit a területi rangsorban Fejér megye követett 151 ezer eladott, virtuális megyei címkével. A legkevesebb megyei matrica Veszprém megyében talált gazdára, ott 5776 autós választotta ezt a díjfizetési lehetőséget.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A vezérigazgató szerint a megyei matricák értékesítésének felfutásával párhuzamosan megcsappant a havi e-matricák iránti érdeklődés. Ezekből 2014-ben 2,3 millió, tavaly 1,8 millió fogyott. Ami mintegy 25 százalékos visszaesés. A tíznapos vignetták népszerűsége változatlan volt, 2015-ben és tavalyelőtt is 8,4 milliót váltottak meg az autósok. Az egész évre szóló országos úthasználati jogosultságból ugyanakkor 2015-ben 289 ezret vásároltak, 63 ezerrel többet, mint egy évvel korábban.

Az utak használatára a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik üzembentartói áldoztak a legtöbbet. A megtett úttal arányosan számlázó, HU-GO elektronikus útdíjrendszer tavaly 185,7 milliárd forinttal gazdagította a költségvetést. A kamionosok befizetései így 23 milliárd forinttal haladták meg az előző évieket.

A NÚSZ-nál azt mondják: alapvető feladat az utak használatáért fizető autósok színvonalas kiszolgálása. A „frontvonalban" a társaság 18 ügyfélszolgálati irodája dolgozik, a legnagyobb forgalmat azonban a főváros térségében működő két kirendeltség bonyolítja le. A budaörsi, illetve az M3-as autópálya 12-es kilométerszelvényében lévő irodák leterheltségének csökkentésére az idén januártól nyílt lehetőség. Az állami díjszedő cég immár az Üllői út XVIII. kerületi szakaszán is várja az úthasználókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.