Trafikkárosultak húszezer aláírással

Harcolnak a trafikkárosultak: a levelüket válaszra sem méltató Lázár János után most Szabó Mátéhoz fordultak. A következő lépés népszavazási kezdeményezésük elindítása lehet.

Húszezer aláírást adtak át a trafikkárosultak Szabó Máté alapvető jogok biztosának pénteken. Ebben a trafikkárosultak követelik az átláthatatlan eljárásban jogosulatlan külső befolyás eredményeként született koncessziók eltörlését. És szeretnék elérni azt is, hogy az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új pályázatot írjon ki, ahol egyenlő feltételek mellett versenyeztetné a pályázókat.

Az április közepén zárult trafikpályázat 5400 koncessziójából több, mint 1500-at – jellemzően a legjobb eladási lehetőségekkel kecsegető helyeken – a Fideszhez, illetve a párt gazdasági holdudvarához kötődő személyek kapták, míg a régóta dohány-kiskereskedelemmel foglalkozó trafikosok csak elvétve jutottak lehetőséghez.

A pályázat lezárása óta az NFM és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. titokban tartja a győztes pályázatok anyagát, a nyertes pályázók személyes adatait, az elbírálók személyét, de még azt sem lehet tudni, hogy ki pontosan hány ponttal kapott vagy nem kapott koncessziót.  

Az 5000 vállalkozást tömörítő Trafik-Károsultak Facebook-csoport azóta levelet írt a trafiktörvény ötletgazdájának számító Lázár János államtitkárnak is, kérve, hogy a kormány tegye lehetővé: az eddig is a dohány-kiskereskedelemből élő kereskedők tovább folytathassák a munkájukat.

A levelükre választ nem kaptak. Bár Orbán Viktor miniszterelnök májusban megígérte, hogy a "régi trafikosok" tovább dolgozhatnak. Ebből csak annyi lett, hogy nemrég hatvan ismeretlen szempontok alapján kiválasztott trafikos ideiglenes működési engedélyt kapott az év végéig. 

A trafikkárosultak csoportjának ígérete szerint rövidesen népszavazási kezdeményezést indítanak. Ebben arra kérik az aláírókat – illetve az Országgyűlést –, hogy töröljék el a trafiktörvényből azt a passzust, amely kétezer lakosonként egy koncesszió odaítélését teszi lehetővé. Így ugyanis kihúzható lenne az egész trafikbotrány méregfoga, mivel a kormány által hangoztatott egészségvédelmi szempontok is teljesülnének, illetve mindenki trafikhoz juthatna, legfeljebb később az maradna talpon, aki rátermettebb kereskedő.

Mint ismeretes, a napokban két népszavazási kezdeményezést is szabad jelzést kapott az Országos Választási Bizottságtól (OVB). Az egyik kérdésben arra lehet szavazni, hogy a törvényben megszabott 10 százalék helyett csak 3,3 százalék legyen-e a dohány árrése, a másiknál a trafikok termékkörbővítését vonnák vissza.

Szakmai és politikai vélekedések szerint mindkét kezdeményezés komolytalan, a szavazópolgárok ugyanis szimplán nem értik a termékkörbővítés vagy az árrés jelentőségét. Pláne, hogy a dohány árrése a Lázár János javasolta 10 százalékos emelés előtt is jobbára 4,3-4,4 százalék volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.