Hibrideket akar Kecskemét. A Mercedes egyet már mutatott

Hibridhajtású buszok beszerzését tervezi Kecskemét. A helyi közösségi közlekedés fejlesztését szolgáló közbeszerzés megindítását Zombor Gábor, a város polgármestere jelentette be a Mercedes-Benz hibridhajtású autóbuszát bemutató sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor fontosnak tartja, hogy a szakemberek és a lakosság is megismerkedjen az új, energiahatékony és környezetkímélő autóbuszokkal, s minél több járműtípusról szerezzenek személyes tapasztalatot.

Ennek érdekében a város a többi között a Hess, Solaris, Volvo és más autóbuszgyártók járműveinek a bemutatását is tervezi – tette hozzá a polgármester.

Zombor Gábor emlékeztetett arra, hogy Kecskemétnek három közlekedésfejlesztési projektje van folyamatban: az intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi, valamint az elővárosi közlekedés fejlesztése, valamint a térségi elérhetőségek javítása.

A tervek szerint a közösségi közlekedés fejlesztése projekt keretében 35-40 környezetkímélő autóbusz beszerzése valósulhat meg.

Zombor Gábor hangsúlyozta: a buszpályaudvar városközponti elhelyezkedése miatt elsőrendű szempont a minél alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, valamint a halk üzemelés.

Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a Mercedes-Benz Citaro BlueTec-Hybrid autóbuszról elmondta: a 18 méter hosszú járművet a 2010. decemberi próbaüzemet követően Stuttgartban állították be elsőként. Azóta Rotterdam, Krefeld, Mühlheim, Drezda és Hamburg is mellette döntött.

Az ügyvezető igazgató gumikerekeken guruló villamosnak nevezte a járművet, az eddig egyetlen olyan hibridbuszt, amely akár öt kilométeres távot is képes tisztán elektromosan, dízelmotor nélkül megtenni.

A járműnek nincs váltóműve, teljesen rángatásmentesen, komfortosan siklik.

A Mercedes-Benz számításai szerint 2015-ben az újonnan megrendelt városi buszok 10-15 százaléka hibridhajtású lesz.

Ingo Fröchlich szerint külsőre semmi különbség nem vehető észre a hagyományos dízelbuszhoz képest, eltekintve attól, hogy ez a jármű valamivel magasabb a tetőre épített akkumulátorok miatt. A férőhelyek száma 140, ebből 48 ülőhely.

A Mercedes-Benz Citaro hibridhajtású autóbuszát pénteken délután menet közben is kipróbálhatják Kecskeméten az utasok, mert hat vonalon egy-egy útra menetrendszerűen bekapcsolódik a helyi tömegközlekedésbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.