Hibrid busz a Fidesz fellegvárakban: lopakodó Debrecen után Pécsen

Elsőként Kósa Lajos és kollégái hajtották meg Debrecenben, most Páva Zsolt próbálgatja Pécsen, de hamarosan Tarlós István főpolgármester is felmászhat rá Budapesten: a Volvo hibrid városi autóbusza két fideszes nagyvárosban már megfordult és hamarosan a BKV is tesztelheti.

Lopakodó járja az utcákat Pécsett. A Volvo 7700 Hybrid néhány napos látogatásra érkezett a baranyai megyeszékhelyre. A feltűnőnek nem nevezhető autóbusz a leginkább azzal tűnik ki a Pécsi Közlekedési Zrt. flottájából, hogy csendesen lopakodik, mint egy trolibusz – pedig még áramszedője sincs. A megállókban szinte némán várakozó járműről az utasok csak szerény hányada tudja, hogy legalább annyira korszerű, mint a vezető autógyártók méregdrága, hibrid hajtású modelljei.

Az első kanyarok után Volvo hibrid buszával a hírek szerint mindenütt jók a tapasztalatok, gond legfeljebb az árával lehet. A skandináv gyártó Lengyelországból hazánkba érkezett autóbusza ugyanis az iho.hu tesztje szerint hozzávetőleg 300 ezer euróba, úgy 80 millió forintba kerül. Vagyis nagyjából másfélszer-kétszer annyiba, mint egy hagyományos autóbusz. Arra pedig, hazánkban egyelőre csak a gyáriaknak van válasza, hogy ez a kiadás megéri-e egy városi közlekedési vállalatnak.

Feltehetőleg erre a kérdésre keresték a választ a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) szakértői is az elmúlt hetekben, és erre kíváncsiak a pécsiek is. Az ugyanis önmagában aligha alapozhatna meg egy költségesnek ígérkező járművásárlást, hogy a Volvonál elégedettek.

A svéd cégnél úgy tartják: a hibrid busz magas ára ellenére minden spórolni próbáló autóbuszos szolgáltatónak jó választás. Szerényebb üzemanyag-fogyasztása révén ugyanis a hibrid Volvo üzemeltetése olcsóbb a hagyományos buszokénál. Így üzembentartójuk a busz élettartama alatt kevesebbet költ, a kezdeti plusz beruházás az évek alatt megtérül.

Nem lehet tudni: a debreceni tesztek alátámasztották-e a Volvo álláspontját, a hibrid autóbusz fogyasztásáról ugyanis eddig hivatalosan a városi közlekedési cég nem mondott semmit. A speciális Volvo buszok mellett szól mindenesetre, hogy két évvel ezelőtti bemutatkozásuk óta, Európában háromszáz példányt rendeltek belőlük.

A Volvo közlései szerint hibridjük, a 7700-as modell hagyományos dízel változataihoz képest, 25-43 százalékos megtakarítást produkált az európai teszteken. Négyhengeres dízelmotorját a Volvo gyártja. Az ötliteres, 210 lóerős motor az iho.hu szerint, adalékanyagok használata mellett a legszigorúbb, EuroV-ös uniós normát is teljesíti. A 12 sebességes automatizált váltó szintén Volvo termék. A jármű generátorként is dolgozó indító villanymotorja 160 lóerő többlet teljesítményt biztosít.

A busz működése az átlagos magyar utasnak és buszvezetőnek egyaránt szokatlan lehet. A megállóban álló jármű dízelmotorja ugyanis alaphelyzetben nem működik: a busz mozgásba lendítéséről a villanymotor gondoskodik. Az óránként húsz kilométeres sebesség elérésekor a beindul a dízelmotor is. A hibrid akkumulátorai pedig menet közben és fékezéskor is töltődnek. Ha az akku mégis lemerül, a busz mozgatását a dízel erőforrás veszi át.

A 29 ülő-, és 66 állóhelyet kínáló Volvo hibrid a hírek szerint hamarosan Budapesten is bemutatkozik. Magas ára miatt azonban a szakértők szerint valószínűtlen, hogy a BKV elöregedett buszparkjának cseréjénél, nagy számban számolna beszerzésük lehetőségével. Így aki látni szeretné, vagy akár utazna is rajta, próbálja ki Pécsen, vagy figyelje, hol jelenik meg majd a fővárosban.

Pécs, 2011. július 20. Volvo 7700 hibrid, dízel-elektromos meghajtású buszt tesztel a Pécsi Közlekedési Zrt. a napokban Pécsett. A Lengyelországból érkezett buszt a gyártó kérésére teszteli a közlekedési cég. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Pécs, 2011. július 20. Volvo 7700 hibrid, dízel-elektromos meghajtású buszt tesztel a Pécsi Közlekedési Zrt. a napokban Pécsett. A Lengyelországból érkezett buszt a gyártó kérésére teszteli a közlekedési cég. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.