Hazugsággal vádolják Demjánt a takarékszövetkezetek

"Ismételten és határozottan kérjük, hagyja abba a Takarékszövetkezetek érdekeit sértő és a takarékszövetkezeti szektor újjáépítését akadályozó tevékenységét!" – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet 80 takarékszövetkezet képviselői intéztek Demján Sándorhoz, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökéhez.

A levél szerzői felháborodtak Demján keddi nyílt levelén, "amelyben számos, nyilvánvalóan alaptalan, minden szakmaiságot nélkülöző, a valóságtól elrugaszkodott állítást, hazugságot fogalmazott meg a takarékszövetkezetek eredményeivel és a teljes takarékszövetkezeti szektor teljesítményével kapcsolatban". A levél szerzői elfogadhatatlannak tarják, hogy mindezt egy olyan szervezet, az OTSZ nevében tette Demján, amely az elmúlt három évben nem végzett semmilyen érdemi tevékenységet, és jól láthatóan nem a takarékszövetkezetek érdekeit képviselte, hanem – eredeti céljaival ellentétben – a szektor fejlődésének gátja volt.

"A Takarékszövetkezetek, mint a szektor valódi képviselői határozottan visszautasítják alaptalan vádaskodásait, rágalomhadjáratát. Az OTSZ vezetése már régóta nem képviseli a takarékszövetkezeti szektor érdekeit, véleményét. Mindezt hűen tükrözi, hogy az OTSZ legutóbbi, 2016. május 31-i közgyűlésén 87 takarékszövetkezet helyett mindössze 6 takarékszövetkezet képviseltette magát. Ami még fájóbb, hogy nyílt levelében foglalt állításaiból az következik, Ön lenézi, az önálló véleményalkotásra és az abból következő önálló döntéshozatalra képtelennek tartja a takarékszövetkezeteket. Ezt nemcsak megalázónak tartjuk, hanem annak újabb visszaigazolásának tekintjük, hogy Ön – az Ön által vezetett Szervezettel együtt – soha nem tekintette partnernek a szövetkezeti hitelintézeteket"  – olvasható a lapunkhoz eljuttatott nyílt levélben.

A levél így folytatódik:

"Az eddig elvégzett munkának, az elmúlt évek fejlesztéseinek – az új Integráció megalkotása, a garanciaközösség kiépítése, egységes szabályzatok és folyamatok bevezetése, új termékek és szolgáltatások elindítása – és az integráció bővítésének eredményeként a szövetkezeti hitelintézeti szektor 2014-ről 2015-re 2400 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét, míg szavatoló tőkéje 264 milliárd forintról 326 milliárd forintra nőtt – ezzel az Integráció a hazai bankpiac egyik legnagyobb és legbiztonságosabb szereplőjévé vált.

Ahogy a fentiekben már összefoglaltuk, a szektorban hosszú évtizedek óta elmaradt, és most elindított fejlesztések eredményei mára láthatóvá és kézzelfoghatóvá váltak: a tavalyi évben a takarékszövetkezetek mind a lakossági, mind a vállalkozói szegmens hitelezése terén növelni tudták piaci részesedésüket, ügyfeleink pedig több mint 80 milliárd forint értékben helyeztek el új megtakarítást a szektorban. A fentiek eredményeként a tavalyi évben több százezer új lakossági és vállalkozói ügyfél választotta pénzügyi partneréül a takarékokat – 2014-ről 2015-re 1,03 millióról 1,3 millióra nőtt az integráció ügyfeleinek száma –, amely szintén azt jelzi, hogy jelentősen nőtt az ügyfelek takarékszövetkezetekbe vetett bizalma.

A szövetkezeti hitelintézetek célja, hogy a 2013. évi. CXXXV. törvény és a Kormány döntéseiben meghatározott stratégiai célkitűzéseket végrehajtva újjáépítse a takarékszövetkezeti szektort, és a vidék bankjaként egy olyan pénzügyi csoportot hozzon létre, amely aktívan szolgálja ki a nyolcmillió vidéki és kétmillió fővárosi lakos és a vállalkozók igényeit, támogatva ezzel a hazai gazdaság megerősítését. Nem véletlen, hogy a szövetkezeti hitelintézeteket is magába foglaló konzorcium nyerte az első – uniós támogatások közvetítésére hivatott – MFB Pontok megnyitására vonatkozó pályázatot.

Ha valaki megpróbálja félretájékoztatni Orbán Viktor Miniszterelnök urat a Takarékbank és a takarékszövetkezeti szektor ügyében az éppen Ön, a nyílt levelében megfogalmazott alaptalan vádaskodásokkal és hazugságokkal!

A takarékszövetkezeti szektor valódi, választott képviselőiként ezért követeljük, fejezze be a takarékszövetkezetek lejáratását, tartózkodjon a takarékszövetkezeteknek kárt okozó nyilatkozatoktól, és attól, hogy látszólag a szövetkezeti hitelintézetek nevében, de valójában versenytársak érdekeit képviselve rossz hírünket keltse a takarékszövetkezeti tagság és az ügyfelek körében."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.