Hamm! Az állam bekapta
A mai nappal lezárult egy újabb fejezet a magán-nyugdíjpénztárak történetében, a náluk kezelt közel 3 ezer milliárd forint végérvényesen az államhoz került. A jogszabályok eddig tették lehetővé a vagyonátadást. Hírek szerint a legtöbb pénztár nem várta meg a határidőt, már korábban útjára indította a vagyont.
A kormány szerint csak így lehetett megnyugtatóan rendezni a magyar nyugdíjrendszer ügyeit, biztosítani az ellátásokat hosszút távon. Tény, a most visszaszerzett vagyon egy része a nyugdíjalap kifizetéseit növeli. A jelen nyugdíjasainak tehát nincs miért aggódniuk, a jövő nyugdíjasai azonban egyáltalán nem lehetnek nyugodtak. Ma még nem tudni, hogyan, mitől lesz stabil a magyar nyugdíjrendszer, miként fogja garantálni, hogy harminc-negyven év múlva a megélhetést fedező ellátáshoz jussanak az államtól az akkori nyugdíjasok. Az Orbán-kormány egyelőre csak ígérget, tenni még semmit nem tett ennek érdekében. Talán az őszre ígért sarkalatos törvényből kiderül, az amúgy is negyven évre tervező kormányfő (aki egy osztrák lapinterjúban beszélt nyíltan arról, hogy a sarkalatos törvényekkel nem titkoltan a következő tíz kormány mozgásterét is korlátozni kívánja) fejében milyen nyugdíjrendszer él.
A kérdések sora ezzel nem zárul le, az előttünk álló hónapok is teli vannak feladványokkal. Válaszra vár például, hogy mikor kapják vissza a reálhozamukat a volt pénztártagok, és mennyit utalnak a folyószámlákra. Amit biztosan tudni lehet, hogy legkésőbb augusztus végéig kifizetik a pénzt, de nem mindenki kap majd reálhozamot. Azok például rosszul jártak, akik a múlt évtized közepén léptek be a pénztárba: a válság elsöpörte az alig egy-két évig halmozódó megtakarításuk reálhozamát. A régebben belépők számlájára viszont jó eséllyel utalni fog a pénztár, miután visszakapta az államtól a kifizetés fedezetét.
Hogy végül mennyit? Változó, lesz aki több százezer forinthoz jut, és lesz aki pár tízezerhez. Ez függ a pénztári számlára évek alatt befizetett összegektől (a járulékon túl az önkéntes befizetések is eltérő mértékben növelték az összeget), a befektetési portfólióktól, a vagyonkezelői döntésektől, illetve az adott pénztár működési költségeitől. Nagy lesz a szórás. Várhatóan a vegyes nyugdíjrendszer értékelésében is: a reálhozamok ismeretében szinte biztosan elindul a politikai nyilatkozatháború, azt igazolandó, vagy cáfolandó, hogy a magán-nyugdípénztárak eredményesen működtek fennállásuk 13 éve alatt.
Idővel a megmaradó pénztárak teljesítménye szolgálhat adalékul ehhez a vitához. Amelynek során nem lehet szó nélkül hagyni az Alkotmánybíróság szerepét. A testület a hozzá benyújtott több száz indítvány ellenére nem tudta még napirendjére sem tűzni az idevágó törvény vizsgálatát a vagyonátadás határidejéig. Nem tűnik elfogadható magyarázatnak, hogy a parlament beszűkítette az alkotmánybírák mozgásterét a költségvetést, adózást érintő ügyekben. Ez tény, de akkor ennek megfelelő döntést kellett volna hozni az elmúlt öt és fél hónap alatt: alkotmányos felhatalmazás híján az Alkotmánybíróság nem tud érdemben foglalkozni a hozzá benyújtott indítványokkal.
A testület azonban más utat választott, csöndben kivárta, amíg a vagyon elindul vándorútjára. Onnantól kezdve hozhat bármilyen határozatot, annak végrehajtását nagymértékben befolyásolja, hogy a mintegy 3 ezer milliárd forintot az állam, hamm! bekapta. Visszaút nem létezik.
