Gyorsuló infláció az OECD-ben

A fogyasztás, a kereslet lassú megindulása, s a válságból való kilábalás jeleként értékelhető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban mért legfrissebb, tavaly novemberi inflációs adat.

A világ 30 legfejlettebb államát - köztük Magyarországot - tömörítő szervezet összevont inflációs mutatója a szeptemberi holtpontról kimozdulva immár második hónapja növekszik, méghozzá 0,1-0,1 százalékponttal meghaladva az előző hónapban mért szintet. Az éves szinten mért infláció 1,3 százalékkal múlta felül a 2008 novemberének adatát. Októberben ez a mutató még csak 0,2 százalékos volt.

Egy év leforgása alatt az energiahordozók 2,4 százalékkal drágultak az OECD-ben, miközben az élelmiszerárak 1,1 százalékkal mentek le.  Októberben az OECD-átlagában az energiaárak még leszálló pályán voltak (-9,2 százalék), az irányváltást a kereslet hirtelen megnövekedése és a tél beköszöntével lassan törvényszerűen jelentkező áremelések magyarázzák.

Az energiánál Izland a csúcstartó 13 százalékos drágulással, míg a „negatív" rekordot a belgák tartják 10,5 százalékos olcsóbbodással. Az élelmiszereknél is Izland vezet 9,3 százalékkal, míg az ellenpont Írország 7,4 százalékos mínusszal.  Ezek után nem véletlen, hogy a teljes termékkörre vonatkozó novemberi infláció Izlandon a legmagasabb (12,4 százalék) és Írországban a legalacsonyabb (-2,8 százalék).  Magyarország dobogó harmadik fokán áll (5,2 százalék), Törökország (5,5 százalék) mögött. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.