Estek a tőzsdék, zuhant az olaj

Mélyrepülésbe kezdtek a tőzsdék, a Brent már 50 dollárnál is olcsóbb. A vártnál jobban emelkedő munkanélküliségről, mélyponton lévő konjunktúráról tanúskodtak a legújabb az amerikai adatok: csak 2009 második felére jeleznek már fellendülést . A BUX 10 829 ponton zárt, az OTP 2320 forinton, vagyis ötéves mélyponton.

Néhány újabb rossz hír amerikából és minden zuhanni kezdett a tőzsdéken.Nem volt elég, hogy a lakásépítések száma negatív rekordot döntött, és rekord-mértékben mérséklődött az infláció a szerdai adatok szerint, csütörtökön még rosszabb, a válság mélyüléséről szóló adatok láttak napvilágot. A munkanélküliség a vártnál nagyobb lett (503 ezer helyett 542 ezer állástalant tartottak nyilván), a feldolgozóipari konjunktúra index az 1990-ben mért mélypontját súrolja, ennek az értéke is gyengébb, mint amire az elemzők számítottak.

A legújabb adatok alapján most már senki sem vár fellendülést 2009 első felében, ráadásul az is kiderült, hogy az amerikai jegybanknál is hasonlóan számolnak. (Nem meglepő, hogy ez alapján már a JPMorgan arról beszél: a Fed lenullázza majd a kamatát, hogy segítse a gazdaságot).

A tőzsdék az adatok hatására mélyrepülésbe kezdtek. London, Párizs és Frankfurt is mintegy három százalékkal esett - és ezzel az elemzők szerint olyan technikai határt törtek át, amelyek azt mutatják: nincs vége az árzuhanásnak.

A hosszú hanyatlás réme a világpiacon az olajkereskedőket viselte meg leginkább. A Brent ismét 50 dollárnál is kevesebbe kerül (a meghatározó amerikai könnyűolajtípus, a WTI ennél azért még kicsit drágább). Ám ez olyan pont - jósolják a piacon - ahonnan nehéz a visszatérés, az év végére 40-45 dolláros olajárakat is jósolnak.

A zuhanás - természetesen - elérte a magyar piacot is. Az euróért ismét 270 forintnál többet kell fizetni, a budapesti részvényindex pedig több mint 6 százalékot esett. A BUX 10 829 ponton állt meg - a nagy vesztesek közé az OTP tartozik. A bankpapír árfolyama 2320 forintig zuhant, egy nap alatt több mint 9 százalékot veszített az értékéből. Most annyiba kerül egy OTP részvény, mint öt éve pedig 2007 nyarán még bőven tízezer forint felett járt az árfolyam.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.