Ennek a döntésnek nagyon nem örülnek a VW-nél

Az illetékes német hatóság, a flensburgi közlekedési felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) nem kegyelmezett a Volkswagen-csoportnak. Döntésükben elutasították az autógyártó azon kérését, hogy a dízelbotrányban érintett autókat tulajdonosaik csak önkéntes alapon vigyék vissza a szervizbe.

A határozat szerint ezt kötelezően meg kell tenni, vagyis mindenki, akinek csaló szoftverrel felszerelt hajtómű dolgozik a kocsijában, kénytelen lesz a kijelölt műhelybe ellátogatni.

A döntés hatásaként Németországban 2,4 millió autó visszahívását kell elrendelni – írta az MTI. Ez igen rossz helyzetet jelent a VW számára. Amennyiben saját javaslatát jóváhagyták volna, akkor joggal bízhatott volna abban, hogy a gyengébb és többet fogyasztó motor réme miatt a tulajdonosok nem mindannyian vitték volna javításra a kocsijukat. Ezzel a változtatások utáni szervizköltség is csökkent volna a cég számára.

A KBA határozatával ennek a lehetősége szertefoszlott. A VW helyzetét ráadásul tovább rontja, hogy ezek után valószínűnek tűnik: a többi országban is a KBA döntését veszik mintául, így az autógyártónak a szervizköltségek esetében az erre szánt összeg maximumával kell számolnia. Mint emlékezetes, a Credit Suisse a közelmúltban készített egy prognózist arra vonatkozóan, hogy a német vállalatnak mennyibe kerül majd a botrány. Ennek "kedvező" forgatókönyve 23 milliárd eurós bukásról beszélt, ám a körülmények kedvezőtlen alakulása esetén ez az összeg elérheti a 78 milliárd eurót is. A KBA döntése pedig azt jelenti, hogy a helyzet most az utóbbi irányba lendült ki.    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.