Elsőként Lázár városában lehet állami a távhő

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szűkebb pátriája, Hódmezővásárhely távhőcége megvásárlására köt először szándéknyilatkozatot a Miniszterelnökség irányítása alá tartozó, országos távhőellátást fontolgató ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató.

Az állami ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató szándéknyilatkozatot írt alá a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató (HVSZ) Zrt.-vel, valamint a Hódmezővásárhelyi Önkormányzattal a távhőtársaság átvilágításáról és esetleges megvásárlásáról - közölte az állami ENKSZ. Annak érdekében, hogy az ENKSZ még a következő fűtési szezon előtt elindíthassa több városra kiterjedő távhőszolgáltatását Csongrád megyében, - a Népszabadság korábbi információinak megfelelően - a szegedi IKV Zrt.-vel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

A két Csongrád megyei szolgáltatóval az állam országos, ágazati terjeszkedéséhez fontos tapasztalatokat adó térségi mintarendszer jöhet létre - véli Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára. Horváth Péter János, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója elismerően szólt a hódmezővásárhelyi rendszerről, melynek kilenctizede ma már nem földgáz-, hanem földhő-alapú.

Az ENKSZ az állami szerepvállalás leghatékonyabb módjának kidolgozása érdekében jelenleg egy nagy nemzetközi tanácsadó bevonásával épp átvilágítja a működésében, kiterjedtségében és számlázási rendjében is jelentős eltéréseket mutató távhőszolgáltatókat. (Ez a tanácsadó korábbi, nem cáfolt értesülésünk szerint a KPMG, amely százmillió forint körüli javadalmazásért végzi a munkát.) A vizsgálat a közel száz hazai távhőcég mintegy negyven százalékát fedi le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.