Csökkennek az adóbevételek

Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008–2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után – tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Magyarországon csökkenést mutatott ki az OECD: tavaly a bevételek a GDP 35,7 százalékát tették ki, míg 2010-ben 37,9 százalékát. A válság előtt, 2007-ben még 40,3 százalék volt ez az arány. Az elemzésben szereplő 29 tagországban átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 34 százalékának megfelelő összeget gyűjtött be az állam 2011-ben adók formájában, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 33,8 százalékot. A válságot megelőző esztendőben, 2007-ben még 35,1 százalék volt az arány, utána azonban folyamatosan csökkent, mivel a krízis sok országot recesszióba döntött.

A vizsgált országok közül húszban nőtt az adóteher, és mindössze hatban csökkent. Magyarország mellett Svédországban és Észtországban csökkentek a legnagyobb mértékben az adók tavaly az előző évhez viszonyítva, a legnagyobb növekedést Chilében, Franciaországban, Csehországban és Németországban regisztrálták.

Az OECD-hez tartozó mind a 34 országot figyelembe véve Dániában szedi be az állam a legtöbb adót, a GDP 48,1 százalékát, míg a lista végén Mexikó áll, 19,7 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.