Belehúztak a Húszak

A Húszak Csoportjának (G20) második negyedéves GDP-je 0,9 százalékkal nőtt az év első három hónapjához képest. Az előző adat még csak 0,6 százalékos gyorsulást mutatott.

 Éves szinten a legfejlettebb húsz gazdaság 2,6 százalékkal bővült, az első negyedévben a hasonló adat még csak 2,2 százalékos volt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) előzetes adatai szerint a világgazdaság immár visszavonhatatlanul a válságból való kilábalás rögös útjára lépett.

A világ vezető gazdasági hatalmai közül Törökország mutatta a legmeggyőzőbb teljesítményt 2,1 százalékos GDP-bővüléssel (az első negyedévet másfél százalékos plusszal abszolválták). Őket a dél-koreaiak követik, akik az első negyedéves 0,8 százalékos tempót 1,1 százalékosra pörgették fel. A britek és az amerikaiak 0,3 százalékos évindító után 0,7, illetve 0,6 százalékkal fejlődtek.

Európa vezető gazdasága, Németország nulláról lépett előre a 0,7 százalékos szintre. Méretre ugyanekkorát gyarapodtak a franciák is, csakhogy ők az első negyedévet még 0,2 százalékos recesszióban töltötték, a másodikból már 0,5 százalékkal jöttek ki.

A japán gazdasági csoda újbóli eljövetelére még valamennyit biztosan várni kell, a szigetország egy százalékkal kezdte az évet, most "elfáradtak", s csak 0,9 százalékos pluszra voltak hitelesítve. Kanada tíz bázispontos fékezés után 0,5 százalékon zárt.

A legnagyobb visszaesés Mexikóban volt, ahol a negyedéves GDP – 2009 óta először – csökkent, méghozzá kiugró, 0,7 százalékos mértékben. Olaszországban nyolcadik negyedévébe lépett a recesszió, bár a zsugorodás most 0,6 százalékról 0,3 százalékosra mérséklődött.

Törökországban is stadionépítések húzzák a gazdaságot. Az isztambuli Besiktas éppen akkor kap új stadiont, amikor bundázás miatt két évre kitiltották az európai kupaporondról
A general view of the construction of soccer club Besiktas' Inonu Stadium is seen in Istanbul September 1, 2013. Along the picturesque Bosphorus Straits dividing Europe and Asia, Istanbul is undergoing a transformation which should fill Turkey with confidence in its bid to become the first Muslim country to stage the Olympics in 2020. Overlooking the waterway, mechanical diggers are tearing down Besiktas' Inonu Stadium to make way for a state-of-the-art facility earmarked to stage rugby in 2020, and to the north construction of the city's third suspension bridge is underway. To match OLYMPICS-2020GAMES/ISTANBUL REUTERS/Osman Orsal (TURKEY - Tags: SPORT OLYMPICS SOCCER BUSINESS CONSTRUCTION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.