Bankbetétből állampapírba teszik át pénzüket a háztartások

Miközben az Orbán-kormány az államadóssággal vívott küzdelemben rosszul teljesít (az idén június végén mért 85,1 százalékos GDP-arányos mutató csak alig valamivel jobb a négy évvel ezelőtti hivatalba lépésekor, 2010 júniusában mért 85,6 százaléknál), egy másik megfogalmazott cél teljesítésével szépen halad: a finanszírozáson belül nagyot nőtt a háztartások súlya.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett adataiból kiderül, hogy a lakosság június végén 2301 milliárd forintot tartott állampapírban, míg 2010 azonos időszakában ennek még csak a harmadát, 720 milliárdot. Az államadósságon belül a háztartások részesedése, finanszírozási aránya az említett időszakban a duplájára, 4,6-ról tíz százalékra nőtt.

A lakossági állampapír-állomány gyarapodásának döntő része az utóbbi két év eredménye, oka pedig elsősorban a jegybanki alapkamat folyamatos csökkentése, amely alapvető hatással volt a háztartások pénzügyi megtakarításának szerkezetére. Az irányadó rátával együtt olvadnak a bankok betéti kamatai is (az MNB adatai szerint a júniusban lekötött betétek már csak átlag évi 1,78 százalékos kamatot fizettek, szemben a két évvel korábbi 6,92 százalékkal), s ezzel párhuzamosan a lakosság mind nagyobb összeget csoportosít át bankbetétből az egyéb megtakarításokba.

A hazai pénzintézeteknél elhelyezett, lekötött betétek állománya két év alatt 6250 milliárd forintról 4813 milliárdra csökkent. Az állam mellett a folyamat nagy nyertesei a befektetési alapok. A háztartások a magyarországi alapok jegyeiből 2012 június végén 2020 milliárd forint értékben tartottak, ezzel szemben idén júniusban ez az összeg már elérte a 3592 milliárdot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.