Az állam mégis kivonhat közműprofitot

Az Orbán-kormány egyáltalán nem nézi jó szemmel, ha az energiacégekből osztalékot vesz fel a tulajdonos. Kivéve, ha a saját cégükről van szó: az állami MVM-ből tízmilliárdos osztalékot vonnak ki.

Az állami MVM tavalyi - számításunk szerint 32 milliárdos - nyereségéből tízmilliárd forint osztalékot kivon a tulajdonos, vagyis az állam, derül ki az MVM mai közgyűléséről szóló, nemrég megjelent közleményből.

Mint ismeretes, a másfél éve tartó szakadatlan rezsiharc során a Fidesz rendületlenül tiltakozott az ellen, hogy a közműszektorból a tulajdonosok nyereséget vonjanak ki. Orbán Viktor, Lázár János, Fónagy János, Rogán Antal és Németh Szilárd egybehangzó nyilatkozatai szerint a nyereséget a közműszektorban vissza kell forgatni a fejlesztésekbe és az üzemeltetésbe.

A magántulajdonú Elmű-ÉMÁSZ nem hallgatott az okos szóra, és az Elmű 30 milliárdos vesztesége ellenére a két cégből összesen 25 milliárd forint osztalékot vontak ki. Konkrétan ma utalták az összeget a tulajdonosoknak, azaz főként a német RWE-EnBW-nek. Az Elmű-ÉMÁSZ-ban kistulajdonos állami MVM a két áramszolgáltató márciusi közgyűlésen - feltehetőleg az Orbán-kormány akkor még hangoztatott politikája szellemében - ellenezte is az osztalékfizetést.

A nemsokára várható úgynevezett nonprofit közszolgáltatásról szóló törvény állítólag szintén amiatt fogalmazódik meg, hogy a jövőben törvényi szinten is megakadályozzák a közművek nyereségének kivonását. Igaz, Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca parlamenti államtitkára a múlt héten kérdésünkre leszögezte: a 2013-as eredmények után még felvehető osztalék, feltéve, ha az nem veszélyezteti a működést.

A közműszektor magánszereplőihez képest azonban az MVM 99,9 százalékban állami tulajdonú. Vagyis a nyereséget terhelő osztalékról kizárólag az állam dönt, nyilván kormányszinteken. Úgy tűnik, saját maguk is úgy vélték: amíg nincs érvényben az osztaléktilalom, élnek a lehetőséggel. A döntés már csak azért is fura, mert az MVM számos komoly, ismert beruházásra készül, melyek közül a legnagyobb a háromezermilliárdos paksi atomerőműbővítés.

A sajtóközleményben közzétett tízmilliárdos osztalékból és 22 milliárdos mérleg szerinti eredményből kiszámítható, először lapunk által megszellőztetett 32 milliárdos adózott nyereség jelentős visszaesés a tavalyelőtti - akkor konkrétan közzétett - 74 milliárdoshoz képest.

Közlésük szerint az árbevétel a tavalyinál 150 milliárd forinttal 922 milliárdra duzzadt. Ehhez nagy mértékben hozzájárult az E.ON-tól megvásárolt földgáztároló- és nagykereskedőtársaság.

Különböző adónemekben tavaly 145 milliárd, az elmúlt négy év során összesen több mint 520 milliárd forintot fizettek be az államkasszába - teszik hozzá. Az MVM fél évszázados fennállása óta az elmúlt négy évben érte el legjobb termelési és értékesítési eredményeit - szögezik le.

Az MVM leányvállalata, a hazai villamosenergia-rendszer biztonságáért felelős Mavir 42 terawattórás (TWh) országos áramforgalmat mért. Ebből az MVM kereskedője, az MVM Partner közel 27 TWh-t forgalmazott, az MVM Paksi Atomerőmű pedig 15,4 TWh-t termelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.