Ami jár, az jár! Ösztönzés vasutasoknak

Megkapják a vasutasok, ami jár. Karácsonyig a MÁV kétmilliárd forintot oszt szét mintegy 30 ezer vasúti dolgozó között. A 2008-as sztrájkok nyomán kiharcolt „ösztönző” keretből az idén átlagosan 32 ezer forint nettó jut fejenként.

Tovább törleszt a vasutasoknak a kormány. A MÁV-csoportnál foglalkoztatott, illetve az átalakítások nyomán a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.-hez került vasúti munkavállalók megkapják az újabb részletét annak a három évre szóló, ötmilliárd forintos "pénzügyi ösztönző" csomagnak, amiről a MÁV-Cargo privatizációs bevételéből sztrájkok sorozatán át követelt, fejenként 250 ezer forint helyett, Gaskó Istvánnak sikerült megegyeznie Orbán Viktor miniszterelnökkel. A VDSzSz Szolidaritás elnöke az idei keret átutalásáról még egy megállapodást is aláírt Dávid Ilona, a MÁV, Ungvári Csaba, a MÁV-Start, és Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatójával, valamint Skála Jánossal, a magyar-osztrák vasút vezérigazgató-helyettesével.

A kétmilliárd forint szétosztása alighanem megoldható lett volna az ünnepélyes aláírási ceremónia nélkül is. Hiszen a tavalyi egymilliárd forinthoz hasonlóan az idei járandóságok kifizetését is kormányhatározat írja elő. De a rend kedvéért, a négy évvel ezelőtt meggyőződéssel sztrájkoló vasutasokat nem árt időnként emlékeztetni a kormány "jóságára". Bajt legalábbis nem okozhat, ha előre szólnak nekik: a jutalmukra 2012-ben is számíthatnak.

A mintegy 30 ezer vasutas számlájára a fejenként átlagosan 32 ezer forintos "pénzügyi ösztönzés" az ígéretek szerint már karácsony előtt megérkezik. A VDSzSz Szolidaritás "gördülő-sztrájksorozatát" lezáró megállapodás alapján biztosított juttatással a kormány a hivatalos közlés szerint "a vasutasok példás helytállását és a vasúti ágazat kiemelt fontosságát ismeri el". Még akkor is, ha ehhez, ahogy tavaly, úgy az idén is egy költségvetési átcsoportosításra volt szükség.

De mindez megéri. Az aláírási ceremónia nyomán legalábbis a MÁV emlékeztetett: a kormány a "munkaalapú gazdaság felépítésére, a munkahelyek megtartására, a foglalkoztatás bővítésére törekszik, helyre kívánja állítani a munka becsületét". Márpedig a "magyar vasutasok fontos szereplői a magyar dolgozó társadalomnak, a vasúti ágazat hagyományosan a legnagyobb foglalkoztatók közé tartozik".

Olyannyira, hogy a döntéshozók egy decemberi kormányhatározattal arról is gondoskodtak: a 2011-ben "munkajogi jogutódlással" a MÁV állományából a GYSEV-hez került vasutasok se essenek el járandóságuktól. Igaz, az ösztönzés az állami és az osztrák-magyar vasútvállalatnál is csak azoknak jár, akiket saját cégük prémiumrendszere nem ér el.

A külön pénzek időszaka a vasútnál az idén még nem ér véget, a vasúti dolgozók 2013 végén újabb kétmilliárd forint szétosztásának örülhetnek majd. Igaz, talán utoljára. Semmi sem garantálja ugyanis, hogy a kormány 2014-ben, az országgyűlési választások után is fontosnak tartja majd a vasutasok „példás helytállásának” külön elismerését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.