Áfacsökkentésen gondolkodik a kormány

A kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogyan tartható fenn az építőipar tartós növekedése, ezek lehetséges elemeiként a lakáshitelezés kiterjesztése mellett a lakásépítések áfájának csökkentését nevezte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtök délelőtti közleménye.

Van is mit szépíteni a helyzeten, a KSH ma reggel tette közzé a szektor augusztusi teljesítményéről szóló jelentését, ami bizony igen elkeserítő lett. Az NGM mai közleménye is rámutat, hogy az építőipar 2013 óta tartó növekedését követően idén augusztusban a termelés volumene és az új szerződések állománya mérséklődött az ágazatban. 

Idén augusztusban az építőipari termelés volumene 6,1 százalékkal mérséklődött éves összevetésben, míg az év első nyolc hónapjában 4,7 százalékos bővülést mértek. A korábbi hónapokban tapasztalt növekedéstől elmaradó dinamika mögött részben a tavalyi év kiemelkedő teljesítménye miatti magas bázis húzódik meg, másrészt a szerződésállomány csökkenése már előrevetítette az ágazat teljesítményének gyengülését – magyaráz az NGM.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.