Adománygyűjtés a Liszt Ferencen

A következő egy évben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a WWF Magyarország és a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány gyűjthet adományt a ferihegyi repülőtéren.

Február elsejétől egy évig a ferihegyi repülőtér kettes terminálján gyűjthet adományokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a WWF Magyarország és a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány. A szervezetek két-két perselyt kapnak a repteret üzemeltető Budapest Airporttól. A perselyeket a központi utascsarnok, a SkyCourt középső és galéria szintjén, valamint az A és B terminálokon található beszállókapuk közelében helyezhetik el. Az eddigi tapasztalatok, illetve a Budapest Airport becslése szeirint az utasforgalom alakulásától függően a kedvezményezettek évente akár négy-öt millió forint adományra is számíthatnak.

A szervezeteket meghívásos pályázat alapján választották ki A Budapest Airport idén olyan alapítványokat keresett meg, amelyek kiszolgáltatott és leszakadó társadalmi csoporthoz tartozó embereket, elsősorban gyerekeket támogatnak, a környezet és a természet védelme érdekében tevékenykednek, vagy kiemelt fontosságúnak tartják az önkéntes mozgalmak népszerűsítését és felkarolását - írja közleményében a cég, amely hasonló pályázatot legközelebb a jövő év elején hirdet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.