Egyelőre nem szavaznak a dohánykereskedelem államosításáról

A kormánypárt zárószavazás előtt levette a napirendről a dohánykereskedelem átalakítását célzó törvényt. Úgy hírlik, hogy a kormánypártban ellentétek vannak a törvényről.

A Fidesz javaslatára hétfőn délután lekerült a napirendről a dohánykereskedelem államosításáról szóló, már zárószavazás előtt álló törvényjavaslat. Mint ismeretes a javaslatot Lázár János és több fideszes képviselő tavaly nyújtotta be a nemdohányzók érdekeit védő törvényjavaslatot, melyben radikálisan átalakítanák a dohánykereskedelem módját.

Így a jelenlegi szabadpiaci rendszerrel szemben a dohánykereskedelem joga az államhoz kerülne, amelyet az egy később megalakítandó zártkörű részvénytársaságon keresztül koncesszió fejében adna ki 20-30 évre. Az osztrák dohánykereskedelemre hajazó elgondolás nyomán a jelenleg 43 ezer dohány-eladóhellyel szemben 5-6 ezer maradna.

Bár a dohánycégek intenzíven lobbiztak az ügyben, ám a téli ülésszakban az összes, törvényhez kapcsolódó módosítót megszavazta a Parlament, csak a végszavazás csúszott át a tavaszi ülésszak első napjára. Kérdéses, hogy miért került le zárószavazásról lényegében az utolsó pillanatban a törvény. Úgy tudni, hogy a kormánypárton belül is vannak ellentétek, illetve a Napi Gazdaság információi szerint a tavaly összeállított törvényben számos komoly jogi hibát is találtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.