Csak a járműgyártók pörögtek fel

A 2012-es 1,8 százalékos visszaesés után a tavalyi évet 1,4 százalékos bővülés jellemezte az iparban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal végleges adataiból. A recesszió tehát már a múlt ködébe veszett, ám a konjunktúra, legalábbis annak fenntarthatónak ítélt válfaja viszont még várat magára.

A decemberi 6,8 százalékos bővülés láttán a nemzetgazdasági tárca közleményében már igazolva látja a kormány aktív iparpolitikájának eredményeit, továbbá a feldolgozóipar remek teljesítményére is felhívja a figyelmet. Utalnak arra, hogy a feldolgozóipari ágazatok rendelésállománya kiugróan, csaknem 85 százalékkal emelkedett decemberben, az exportmegrendeléseknél pedig 93 százalékos bővülést vetítenek előre. Abban már a KSH igazít el, hogy az impozáns számok mögött egyetlen nagy megrendelés húzódik meg, s nem tartós folyamatról van szó. Ha így lenne, azt egyelőre kapacitásokkal sem bírnák a hazai vállalatok.

Elemzők szerint a megrendelések állományának alakulása nem mindig a legalkalmasabb mutatószám az ipar várható teljesítményének megítélésére, egyrészt a megrendelések tizede elhullik menet közben, másrészt egy nagyobb tétel beesése jelentősen torzítja az adatot, ahogyan a mostanit is. Novemberben például 68 százalékot zuhantak a hazai járműipar új megrendelései az egy évvel korábbihoz viszonyítva, decemberben pedig már 334 százalékos pluszt mutattak ki ugyanezen a soron a statisztikusok.

Az ipar jövőképét jelenleg úgy lehet lefesteni, hogy van a járműgyártás és annak beszállítói köre, és messze lemaradva tőlük vannak a többiek. A húzóágazat, amely tavaly éves szinten 19 százalékkal növelte kibocsátását, és a többiek, akikből – az adatok alapján – kiveszett a dinamizmus, talán a 6,4 százalékkal fejlődő vegyipart leszámítva. A hazai GDP egytizedét előállító német és japán hátterű autógyárak erejéből csak a kátyúba ragadt ágazatok által felhalmozott mínusz eltüntetésére telik.

Tavaly az elektronikai termékek gyártása már csak 12,3 százalékkal esett vissza, ennél csak a bányászat 14 százalékos buktája volt méretesebb. Az energiatermelést az enyhe tél vitte mínuszba, de az ágazat lassan három éve folyamatosan szenved, amit bezárt erőművek sora is igazol. Az energiaimport ezzel szemben viszont növekszik.

A gyógyszeripar helyzete sem rózsás, ott nyolcszázalékos volt a 2013-ban elkönyvelt termeléskiesés. A mezőgazdaság kiváló évet zárt, ám ez nem hagyott nyomot az élelmiszer-feldolgozó iparon, amely stagnált 2013-ban.

Ami az idei kilátásokat illeti, nemcsak a kormány, az elemzők is a markáns, 4–6 százalék közötti ipari termelésbővülést várnak. Ebben a nyugati felvevőpiacokon lassan kibontakozó konjunktúra játssza a fő szerepet, míg sokan a belső kereslet fellendüléséhez is vérmes reményeket fűznek, a reálbér-növekedésre és a kétezermilliárd forintos keretösszegű MNB-hitelprogramra hivatkozva. A gyors növekedést egyelőre nem igazolják vissza a megrendelésadatok: teljes belföldi állományuk a decemberben leadott 24 százaléknyi pluszigénnyel együtt is mindössze 8,3 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi szintet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.