Fapados tanuszodákat takar az Orbán-ígéret

Fapados tanuszodák programjában teljesedik ki Orbán Viktor kormányfő hétfői bejelentése. Lapunk információi szerint Derecskén és Tokajban épül az első két létesítmény, mintegy pilot projektként, a kivitelezőt meghívásos pályázaton kiválasztva (a többi esetben már lesz idő nyílt pályáztatásra is).

A programot Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó vezetésével dolgozta ki egy erre szakosodott bizottság. Az idei költségvetésben már hárommilliárd forintot el is különítettek rá, de jövőre is ugyanennyit kapna. Utána egy fillért sem. A pénzt – a büdzsé indoklása szerint – pályázati úton osztanák szét, azonban úgy tudjuk, a döntés nagyjából meg is született arról, hol épülhetnek majd meg az uszodák – a lista már készen is van. Úgy tudjuk, a kétütemű programban összesen húsz járást jelölt ki a miniszterelnöki főtanácsadó munkacsoportja, ahol épülhet új uszoda, és 2014 decemberére 11 településen lehet kész a sportberuházás.

A fapados program szerint egy 25 méter hosszú (és 15 méter széles) medencét, valamint tizenkétszer hatméteres, 85 centi mély tanmedencét foglal magában a létesítmény, amelyet légsátorral fednének be. Természetesen öltöző és zuhanyzók is helyet kapnának itt. A tanuszodákat speciálisan úgy tervezik majd, hogy alkalmasak legyenek az iskolai oktatásra. Ezért mozgatható fenekű, több részre osztható medencéket alakítanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerre több csoport gyakoroljon a vízben – mondta Németh Balázs, a projektfelelős Nemzeti Sportközpontok sajtófőnöke. A munkacsoport számítása alapján ezek átlagos költségvetése 165 millió forint, s egy tanévben tízhetes kurzusokkal, 85 százalékos kihasználtság esetén heti kétszer másfél órában évente 1224 gyerek úszásoktatása biztosítható. Ez alapján a kiválasztott járásokban élő összes iskolás gyerek úszásoktatását egy-három tanév alatt tudják biztosítani.

A helyszínek kiválasztásának szempontjai között nemcsak a megfelelő medencével nem rendelkező térség hátrányos helyzete szerepelt, hanem az is, hogy legyen elegendő gyermek a környéken, hiszen enélkül az uszodák kihasználtsága nem volna biztosítható. Arról a munkaanyag nem szól, hogy a tanuszodák működtetését ki és miből finanszírozná, ahol kevesebb a gyerek a szükségesnél, ott kisebb uszodát építenének.

Megkerestük Gyárfás Tamást, az úszószövetség elnökét, aki elmondta: Hegedűs Zsuzsa arra kérte a szakszövetséget, hogy véleményezzék a tervet, aminek boldogan tettek eleget, hiszen ha elkészülnek az uszodák, több gyermek ismerkedhet meg a sportág alapjaival, szélesedik a bázis, amelyre építhetnek. Az illetékesek azt kérték a szövetségtől, hogy használaton kívüli felszerelésekkel támogassa az oktatás elindítását, s a klasszis versenyzők jelenjenek meg a létesítmények átadásán. Elsők között a pilotprojekt keretében Tokajban, ahol már korábban is tervezték a beruházást, de a 300 milliósra becsült költség túl magasnak bizonyult. Most 165 milliós átlagos költség mellett épülhet meg.

– Nemrégiben kaptunk egy telefonhívást a Miniszterelnökségtől, hogy a településen az állam megépít egy tanuszodát, amennyiben az önkormányzat talál erre alkalmas helyet – mondta tegnap miskolci tudósítónknak Májer János, Tokaj polgármestere. Fel voltunk készülve erre az ajánlatra, mert már tudtunk a kormány ilyen irányú terveiről – tette hozzá. A zempléni város a kereskedelmi iskola melletti területet adja a beruházáshoz, ez ugyanis közel van iskolákhoz, nem esik messze a közúttól, ugyanakkor egy szálloda is található mellette, így a köztes időben az itt pihenő vendégek is használhatnák a létesítményt. Az önkormányzat döntése értelmében a majdani létesítmény üzemeltetésének költségeit magára vállalja a település. Hogy ez mekkora összeg lesz egy évben, még nem tudják, hisz ez nagyban függ attól, hogy mekkora tanuszoda épül majd a kisvárosban. Lapunk úgy tudja: a derecskei városvezetés is értesült már a jó hírről, ám részleteket még nem tudnak, így egyelőre helyszíne sincs a tanuszodának, s még a költségvetési forrásokat sem tervezték.

Úszóiskola a Császárban. A hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő gyerekekkel a versenysport bázisát is szélesíteni lehet
Úszóiskola a Császárban. A hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő gyerekekkel a versenysport bázisát is szélesíteni lehet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.