Nemzeti fedezőmén

Egyelőre csak mínuszok vannak az Overdose-t tulajdonló kft.-nél.

Leírják Overdose-t. Persze nem azért, mert immár semmiféle jövője nem lenne. Könyvelési okok miatt, s évről évre. A ló tulajdonosait tömörítő Overdose Vagyonkezelő Kft. ugyanis 2010-es megalapítása óta folyamatosan veszteséget produkál, nem is keveset. Az 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaságnak 2010-ben 206,7, míg 2011-ben és 2012-ben egyaránt 217,5 millió forint negatív mérleg szerinti eredménye volt. A cég jegyzett tőkéje a mérlegbeszámolók szerint abból fakad, hogy Overdose-t 1,5 milliárd forint értékben apportálták a társaságba. A legnagyobb tulajdonos (50 százalékkal) Mikóczy Zoltán, aki 2006 novemberében Newmarketben a decemberi aukción az apportérték fél százalékának, vagyis 750 ezer forintnak megfelelő összegért vásárolta a lovat. A maradék üzletrészt öt vállalat – a Mol Nyrt., az OTP Bank Nyrt., a Közgép Zrt., a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., valamint az Euroinvest Zrt. – szerezte meg, s birtokolja egyenlő arányban. Az alapításkor, vagyis 2010-ben az öt vállalat összesen 200 millió forintért vette meg a ló – vagyis a cég – 50 százalékos tulajdonrészét Mikóczytól.

A negatív adózott eredmény azzal magyarázható, hogy a cégnek semmilyen bevétele nincs – magyarázta lapunknak Mikóczy Zoltán –, s értékleírást évente végrehajtanak, mint minden olyan cégben, amelyben valamiféle vagyontárgyak szerepelnek. Bevételt azért nem szerzett a vállalkozás, mert a tulajdonosok közötti megállapodás szerint a társaság tisztán csak a versenyló tulajdonosi szerepét tölti be. A versenyeztetéssel és a tartással kapcsolatos költségeket éppen ezért egy másik társaság, Mikóczy azon vállalkozása állta, amely a tulajdonos egyéb lovainak hasonló feladataiért is felel. Az ügylettel kapcsolatban az OTP Bank részéről a Népszabadságnak annyit jeleztek: az üzletrészszerzéssel nem a profitszerzés volt a hitelintézet elsődleges célja, hanem a lovassportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, így Magyarország hírnevét erősítő versenyló támogatása. A vétel révén az OTP Bank jogot szerzett arra is, hogy Overdose-t reklámkampányaiban térítésmentesen szerepeltesse, amely lehetőséggel azonban a ló aktív pályafutása alatt nem élt.

Miután az évek óta a hazai érdeklődés középpontjában álló Overdose-t a versenyzéstől a nyár végén visszavonultatták, fedezőménként hozhat akár anyagi sikereket is tulajdonosai számára. Az eredeti tervek azonban nem jöttek össze. Nem vezettek eredményre ugyanis azok a tárgyalások, amelyek arról szóltak, hogy Overdose-t külföldre viszik, s ott lesz fedezőmén – magyarázta Mikóczy Zoltán. Az ősz elején még ilyen terveket szőttek, miután külföldön lényegesen nagyobb bevételekre lehetne szert tenni. A lehetséges partnerek azonban egészen más konstrukcióban gondolkodtak, mint a tulajdonosok. Szerették volna megvásárolni Overdose-t, s végérvényesen elvinni Magyarországról. – Ilyen szándékom azonban nem volt, s erre egyébként nincs is felhatalmazásom, hiszen a lónak csak 50 százalékos tulajdonosa vagyok – mondta Mikóczy.

Miután az eredeti tervek nem vezettek eredményre, így az a szándék született, hogy Overdose „nemzeti fedezőmén” lesz. Jelenleg Alagon pihen. Egész pontosan futogat: egy ilyen versenysportban edződött állatnak fokozatosan kell csökkenteni a terhelését, ezért naponta átmozgató edzéseket tartanak vele – jegyezte meg Mikóczy. Emellett már felkészítik a fedezésre is, miután ennek szezonja február 15-én kezdődik. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások is most zajlanak, így erről nem tudott többet mondani a versenyló tulajdonosa.

A nemzetközi piacon egy sikeres versenyló fedeztetésének költségei mindenesetre komoly összegekre rúghatnak. Mikóczy elmondása szerint ennek díja 1000 és 150 000 euró között szóródik. Overdose esetében jelenleg még csak a sáv alsó széle körüli összegek jöhetnek szóba, hiszen „karrierjének” csak az elején tart. Nagyobb, húzósabb pénzekkel kizárólag akkor lehet kalkulálni, ha az utódok bizonyítottak a nemzetközi versenypályákon. Ebben az esetben valóban nem a valóságtól elrugaszkodott, ha egy ló tulajdonosai ilyen bevételekkel kalkulálnak. Azon kérdésünk elől viszont kitért Mikóczy, hogy a fedezésből származó összeg – még ha ez egyelőre Magyarországon is zajlik majd – hova érkezik meg, az Overdose Vagyonkezelő Kft.-be vagy esetleg máshova? Mint mondta, az erről szóló megbeszélések még tartanak a tulajdonosok között, ez a közeljövőben dől majd el.

Mikóczy Zoltán és Overdose egy 2009-es sajtótájékoztatón
Mikóczy Zoltán és Overdose egy 2009-es sajtótájékoztatón
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.