Orbán szerint bőven van gép

Az áfacsalások feltárását sürgető egykori adóellenőr ügyében semmilyen extra vizsgálatra nincs szükség, a kormány arra vár, hogy konkrétumokkal álljon elő a volt NAV-dolgozó – közölte a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arra a kérdésre, hogy támogatják-e ebben az ügyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.

Kérdésre azt is kifejtette, hogy semmilyen tudomásuk nincs a Horváth András által említettekről, de akinek ilyen információ van a birtokában, az a rendőrségen és az ügyészségen tegyen feljelentést. (A volt hivatali alkalmazott egyébként bejelentéseit úgy kezdte: feljelentést tett az ügyészségen –a nyomozó hatóság azóta feljelentéskiegészítést rendelt el, és vizsgálja az ügyet.)

Egyetlen konkrét tényt sem ismerünk – hangoztatta Orbán Viktor, és arra biztatta az adóellenőrt, hogy nyissa ki a zöld dossziét, és árulja el, mikor melyik cég mit követett el. (Ha ezt Horváth András nyilvánosan megtenné, adótitkot sértene.) Újfent biztosította ugyanakkor a közvéleményt arról, hogy minden adócsalónak rács mögött van a helye, mert a többieket károsítja meg.

A miniszterelnök hosszasan fejtegette a kormány áfacsalások ellen tett intézkedéseit, köztük a fordított áfafizetés bevezetését a gabonakereskedelemben. Hozzátette: az EU nem mindenben támogatta a magyar erőfeszítéseket. Brüsszel elutasította a fordított áfafizetés bevezetése iránti kérelmünket a sertéságazatra vonatkozóan. Ehelyett áfát kellett csökkenteni a félsertéseknél és az élő sertéseknél, ami szerinte veszélyesebb megoldás. (A kormány a Magyar Nemzet korábbi híre szerint a cukorra hivatalosan is kérte a közelmúltban a fordított áfa bevezetésének lehetőségét.) Orbán szerint az online pénztárgépek bevezetésével is az adócsalást próbálják visszaszorítani. Azt mondta, hogy az új pénztárgépek cseréje fel fog gyorsulni, s ezek jelenlegi félszázalékos aránya pillanatokon belül nő, ahogy közeledik a december végi határidő. A magyar már csak ilyen, kivár az utolsó pillanatig – tette hozzá, megemlítve, hogy a gépek szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állnak.

Orbán Viktor a közrádió stúdiójában
Orbán Viktor a közrádió stúdiójában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.