A lényeget értik: Már tízezrek igényelték a díjmentes készpénzfelvételt

Alig pár nap alatt máris több tízezren nyilatkoztak bankjuknál annak érdekében, hogy februártól díjmentesen (a bankok szerint ingyenességről ugyebár nincs szó, ez nekik költség) vehessenek fel pénzt a számlájukról.

Az UniCreditnél például megkeresésünkre arról számoltak be, hogy fiókjaikban és telefonos ügyfélszolgálatukon folyamatosan érdeklődnek az ügyfelek a lehetőségről. Az első három nap több mint tízezren jelölték meg azt a számlát, amelynél a kedvezményt igénybe kívánják venni. A nyilatkozatokat nagyjából fele-fele arányban adták le személyesen valamelyik fiókban és az internetbankon keresztül – az interneten egyelőre valamivel többen.

Csaknem tízezer nyilatkozatnál tartanak már a CIB-nél is, pedig ennél a pénzintézetnél várhatóan csak december 12-től lehet internetbankon keresztül is jelezni az igényt, erre egyelőre csak személyesen és a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül van lehetőség. A K & H-nál péntekig 2600-an nyilatkoztak, itt is fejlesztik még az internetes jelzés lehetőségét. Több ezren nyilatkoztak az MKB-nál is, ennek ellenére a fiókokban a forgalom nem nőtt jelentősen, az ügyfélkezelés zavartalan – mondták lapunknak a banknál.

Ugyanez a helyzet az OTP-nél is, ahol a netbankon már külön menüpontban lehet az igényt bejelenteni. A bank ügyfelei közül is érdeklődtek a díjmentes készpénzfelvétel iránt, a fiókokba emiatt fordulók kiszolgálása azonban – mint mondták – nem okoz fennakadást a szokásos ügymenetben. A fiókokban a gyorsabb kiszolgálás érdekében a bank külön sort biztosít azoknak, akik nyilatkozatot kívánnak tenni, és az ügyfélhívón is külön nyomógomb segítségével lehet sorszámot kérni. A bankok tapasztalatai szerint az érdeklődők, nyilatkozók alapvetően tisztában vannak a lényeggel, ugyanakkor számos részlet kevésbé ismert.

A CIB-nél például többen érdeklődtek, hogy ha megválnak a bankkártyájuktól, akkor felvehetnek-e díjmentesen készpénzt a bankfiókban (ez átmenetileg egyébként azoknak lehetséges, akiknek most nincs kártyájuk), míg egy másik gyakori kérdés arra vonatkozik, hogy devizaszámlánál is lehet-e élni a lehetőséggel. Tipikus az is – tették hozzá az MKB-nál –, hogy az ügyfelek nem tudják, mi a teendő, ha egy számlához többen is hozzáférnek: ebben az esetben minden érintettnek nyilatkoznia kell, vagy elég egyiküknek (egynek kell).

Gyakran azt sem tudják, hogy ilyenkor ügyfelenként jár a havi kétszeri díjmentes pénzfelvétel, vagy egy számla esetében összesen ennyire van lehetőség, függetlenül attól, hány embernek van hozzáférése. (A díjmentesség számlánként jár, vagyis egy nyilatkozat ezért elegendő – a 150 ezer forint megsokszorozásához külön számlát kell nyitni.) A bankok szerint ügyfeleik többsége él majd a lehetőséggel. Az UniCreditnél arra számítanak, hogy ügyfeleik jelentős része leadja nyilatkozatát, kivételt azok képezhetnek, akiknek olyan számlacsomagjuk van, amely amúgy is lehetővé tesz meghatározott számú díjmentes készpénzfelvételt.

A CIB tapasztalatai szerint ügyfeleinek a többsége ismeri a lehetőséget, és az első napokban tapasztalt nagy érdeklődés is azt mutatja, hogy szinte mindenki élni is szeretne vele. Ennek megfelelően arra számítanak, hogy aki aktívan használja a CIB-nél vezetett számláját, az szinte kivétel nélkül nyilatkozni fog. Az OTP-nél is úgy ítélik meg, hogy a túlnyomó többség él a lehetőséggel, és az MKB-nál is úgy látják, hogy akik elsődlegesen ezt a bankot használják, nagyobbrészt nyilatkoznak majd. Mint arról korábban beszámoltunk: februártól minden lakossági ügyfél havi két alkalommal, összesen 150 ezer forintig, díjmentesen veheti fel a pénzét bármelyik hazai bankautomatából. Ha valaki a jogszabály hatálybalépésekor még nem rendelkezett bankkártyával, akkor jövő év végéig saját bankja bármelyik fiókjában is hozzáfér úgy a pénzéhez, hogy a tranzakció után a pénzintézet semmilyen díjat vagy költséget nem számíthat fel.

Mivel a kedvezmény csak egy számla esetében jár, mindenkinek nyilatkoznia kell arról, hogy melyiknél kíván élni a lehetőséggel. Ezt személyesen a bankfiókban lehet megtenni, illetve elektronikus úton, internetbankon keresztül. Nyilatkozni első alkalommal december elsejétől jövő január 20-ig lehet, azt követően minden hónap 20-áig kell ezt megtenni ahhoz, hogy a következő hónaptól már ne kelljen fizetni a pénzfelvétel után. Ha egy számlához többen is hozzáférnek, akkor elég egyiküknek nyilatkozni. Az ingyenes pénzfelvétel viszont havonta akkor is csak kétszer és összesen 150 ezer forintig jár, ha egynél több bankkártya kapcsolódik egy számlához.

Mindennek megvan az ára: a bankok emelnek, az MNB vizsgál, Rogán örül

A kormány megvédi a pénzügyi rezsicsökkentést, mint tette eddig is a hasonló esetekben – fejtette ki Orbán Viktor péntek reggeli szokásos rádióinterjújában arra a felvetésre válaszolva, nem elképzelhető-e, hogy a bankok a költségeket szereplői áthárítják a dolgozókra. Az „ingyenes” készpénzfelvétel akár évi 40 milliárd forintos veszteséget is okozhat a pénzintézeteknek, emiatt az egyéb banki költségek emelkedését lehet várni. Bár a pénzügyi rezsicsökkentésről szóló törvény megtiltja, hogy a díjmentessé váló készpénzfelvételből eredő veszteségeiket a bankok továbbterheljék az ügyfelekre, ám ez a gyakorlatban lényegében annyit jelent, hogy erre hivatkozva nem emelhetnek árat.

A bonyolult költségstruktúra miatt még a számlavezetési vagy a számlához kapcsolódó egyéb költségek (például a bankkártya díja) változásánál is nehéz kimutatni a direkt összefüggést, hát még az egyéb termékek, például hitel vagy a betéti kamatok esetében. Arról nem beszélve, hogy egy korábban adott kedvezményt is bármikor visszavonhat a pénzintézet – amely számára megtakarítást, ügyfeleinek a költségek emelkedését jelenti. Az MKB Bank például közzétette, hogy a jövő év február 10-étől érvényes kondíciók szerint 150 forinttal emelkednek a számlavezetési díjak (átmenetileg, legfeljebb 2016. július 1-ig).

A Bankmonitor.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy a Sopron Bank jövő februártól érvényes új számlahirdetménye szerint a pénzintézet az egyéb költségtételeken annyit emel, amivel kompenzálja a készpénzfelvételből származó kieső bevételt (a pénzintézet inflációs emeléssel indokolt). A Magyar Nemzeti Bank gyorsan közleményben be is jelentette: célvizsgálatok keretében ellenőrzi, hogy a bankok februári díjemelései összefüggenek-e a díjmentes készpénzfelvétellel, hiszen a törvény ezt tiltja. Külön kiemelik, hogy a Sopron Bank Zrt. és az MKB Bank Zrt. is rajta van a listájukon, és rendelkeznek a „szabály betartatásához szükséges felügyelési eszközökkel”. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető (a szabályok előterjesztője) örömét fejezte ki a jegybank vizsgálata kapcsán. (Munkatársunktól)

Írásban mindenütt, online néhány banknál lehet nyilatkozni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.