Díjbeszedő: Összejött az FHB és a Posta

Lezárták a Díjbeszedő Holding megvásárlásával kapcsolatos tranzakciót, a Magyar Posta és az FHB tulajdonába kerültek a cég leányvállalatai, miközben az FHB tulajdonrészt szerzett a postákon befektetéseket értékesítő Magyar Posta Befektetési Zrt.-ben.

A Díjbeszedő Holding 2011-ben 657 millió, tavaly 1,5 milliárd forint nyereséget termelt. Ez jórészt a leányvállalatoktól, például a Díjbeszedő Faktorháztól, a nyomdától és az online Díjnettől származott. A nyereségből az eddig zömmel a vezetésből álló tulajdonosok 2011-ben 96, 2012-ben pedig 971 millió forintot vettek fel. Korábbi közlések szerint az FHB Nyrt. a Díjbeszedő Faktorházban 51, a Díjnetben 75 százalékos tulajdont szerzett, a maradék az állami vállalaté lett, s az informatikai cégen fele-fele arányban osztoznak majd a postával. A Magyar Posta ezen kívül magához veszi a csekkek gyártásával foglalkozó nyomdaipari céget (domináns szereplővé válik a piacon), és a külföldi leányvállalatokat is.

A tranzakció zárásával foglalkozó közlemény szerint a Magyar Posta számára kiemelt jelentőséggel bír egy olyan piacon való megjelenés, amely a hagyományos csekkalapú díjfizetés alternatíváját jelenti. Az érintett cégcsoportok egyes tevékenységei részben átfedik egymást, különösen a kézbesítés, a mérőóra-leolvasás, a nyomtatási és a pénzügyi szolgáltatások területén, így lehetőséget kínálnak számukra a szinergiák kiaknázására és az együttműködés elmélyítésére.

Más kérdés, hogy a díjbeszedés a jövőben akár nonprofittá is válhat. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a napokban egy kérdésre adott válaszában támogatta Volner János jobbikos képviselő felvetését, miszerint a lakossági közszolgáltatásokat számlázó külsős cégek – például a fővárosi Díjbeszedő – működhetnének nonprofit alapon is. A miniszter írásbeli válaszában megköszöni az ellenzéki képviselő javaslatát, a kormányzati rezsicsökkentés logikus folytatásának nevezte azt, hangsúlyozta: a megvalósításról később dönthetnek.

A társaságcsoport számára a pénzügyi termékek közvetítése jelenthet még értéket. A Magyar Posta épp most fűzi szorosabbra kapcsolatát a takarékszövetkezetekkel is, miközben korábbi partnereivel szakítani látszik. Az Erste Bank szeptemberben mondta fel a postával meglévő termékértékesítésre vonatkozó szerződéseit (korábban ugyanígy tett az Erste Befektetési Zrt. is). November végén az OTP jelentette be, hogy 2014. február 14-i hatállyal felmondta a takarékbetéteinek kezelésére és forgalmazására vonatkozó megbízási szerződését.

Postás dolgozó gázóraleolvasás közben. Kiegészítik egymást
Postás dolgozó gázóraleolvasás közben. Kiegészítik egymást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.