Megugrott az ipari termelés

Szeptemberben az előzetes adatok szerint 5,5 százalékkal nőtt a hazai ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, míg a reálisabb képet adó, munkanaphatástól megtisztított index 3,1 százalékkal volt magasabb.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken publikált előzetes adatai szerint az első kilenc hónapban az ipar kibocsátása hajszálra azonos volt az egy évvel ezelőtti, recessziós környezetben elérttel. Az ágazat tehát kezdi utolérni magát, hiszen augusztusban még 1,4 százalékos éves szintű visszaesés volt. Az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal nőtt a kibocsátás, míg augusztusban – júliushoz viszonyítva – 0,7 százalékos volt az előrelépés.

Az előzetesen háromszázalékos éves szintű javulást váró Balatoni Andrást nem lepte meg az adat, időszerű volt a fordulat az eddig a reméltnél gyengébben muzsikáló ipar kibocsátásában – közölte lapunkkal az ING Bank vezető elemzője. Szerinte már számos jel utalt arra, hogy küszöbön áll a konjunktúra: az iparvállalatok várakozásai folyamatosan javultak, a beszerzési menedzser index a növekedési küszöbérték fölé ugrott, miközben a megrendelésállomány bővülése is két számjegyű volt az utóbbi hónapokban.

Általános elemzői vélekedések szerint az év hátralevő részét javuló teljesítmény jellemezheti, sőt az utolsó két hónapban a gyenge bázis miatt akár két számjegyű ipari növekedést is mérhet a KSH. A jó ipari adat azonnal éreztette pozitív hatását a külkereskedelmi mérlegben: a szeptemberi többlet kiugróan magas, 847 millió eurós volt, ennél nagyobbat legutóbb 2011 februárjában mértek. Tavaly ilyenkor 717 millió eurós volt a többlet.

Szeptemberben az előzetes adatok szerint az export 6,3, az import hat százalékkal nőtt. Az első kilenc hónapban egyébként 5,41 milliárd euróra nőtt a plusz. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az idén meglesz a hétmilliárdos többlet, s ahogy az export a gyarapodó nyugati megrendelések nyomán felfut, úgy jövőre a 7,3 milliárd is elérhetővé válik. Utóbbi, csupán enyhének mondható javulást azzal magyarázza, hogy a hazai fogyasztás fellendülése magával hozza az import meglódulását is.

A KSH mind a külkereskedelmi, mind az ipari adatokat csak később részletezi, de a mutatók eddigi alakulásából egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a nagy német autógyártók termelésének bővülése áll a trendforduló hátterében. A magyar export lehetőségeinek szempontjából meghatározó Németországból eközben felemás adatok érkeztek: az ipari termelés szeptemberben egy százalékkal nőtt éves összehasonlításban, ám augusztushoz képest váratlan, 0,9 százalékos visszaesést mutattak ki a statisztikusok. Az adat meglepte a 0,2 százalékos bővülést valószínűsítő elemzőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.