Máris szoros a viszony az OTP-vel

Jogilag is egy kézbe került a KITE Zrt. részvényeinek meghatározó többsége – adta hírül péntek reggel közleményben a hazai agráripari óriás, ám azt nem közölték, pontosan milyen részvényhányadról van szó.

Mint megírtuk: a korábban befektetőként ismeretlen Guba Sándor – aki a ügyletet megelőzően a KITE regionális igazgatója volt – 52 százalékos részvényhányadot szerzett a múlt héten a cégben, élve elővásárlási jogával, és további 29 százalék megvásárlását is célul tűzte ki. Guba Sándor az utolsó pillanatban halászta el a tavaly 200 milliárd forintos forgalmat bonyolító KITE többségét a péti Nitrogénművek Zrt. tulajdonosaként is ismert milliárdos, Bige László elől, úgy, hogy több mint 23 milliárdos ajánlatot tett a 81 százalékos pakettra.

Az ajánlat mögött a leggazdagabbak csatáját sejtették sokan: Bige Lászlóval szemben Csányi Sándort, az OTP vezérét emlegették az ellenoldalon, valahol Guba Sándor mögött. Ezt eddig nem igazolta semmi, ám a feltételezéseket erősítheti, hogy a KITE a közlemény szerint „a jövőben stratégiai megállapodások megkötésével kívánja erősíteni pozícióit.”

Az elsőt pedig mindjárt az OTP Bank Nyrt.-vel kötötték meg. A pénzintézet vélhetően finanszírozási hátteret biztosít majd a cégnek – a közleményben Búvár Géza vezérigazgató mindenesetre arról beszél, hogy a megállapodás erősödő pénzügyi hátteret, bővülő bel- és külpiaci üzleti lehetőségeket jelent a KITE Zrt. és partnerei számára, hozzájárulva az agráriumban betöltött szerepük további növekedéséhez. Az nem ismert pontosan milyen részesedésre tett szert Guba Sándor, és neki milyen tervei vannak.

A mostani közleményben a neve nem szerepel, az írás Imre Andrást idézi, aki mindvégig az új tulajdonos meghatalmazott képviselőjeként járt el. Az ügyvéd azt hangsúlyozta: a jelenlegi menedzsmenttel együttműködve, a közel 40 évre visszanyúló hagyományoknak, valamint a kialakult üzletmenetnek megfelelően, a fejlesztéseket szem előtt tartva, a szakmai színvonal emelését folytatva kívánják tovább működtetni a patinás társaságot. Megkeresésünkre Imre András egyelőre nem kívánta elárulni, ügyfele pontosan mekkora részvényhányadot szerzett, és milyen konkrét tervei vannak a vállalat jövőjét illetően. Az ügyvéd csak annyit mondott: Guba Sándor a későbbiekben áll a nyilvánosság elé.

Csányi Sándor bankja segít az agrárpiac óriáscégének még tovább fejlődni
Csányi Sándor bankja segít az agrárpiac óriáscégének még tovább fejlődni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.