A Sólyom-vezér újra pénzt ígér

Kiengedték a kórházból Vágó Józsefet, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezetőjét – tájékoztatta a Nol.hu-t Hévízi Tamás, a cég kommunikációs vezetője, hozzátéve: a kialakult helyzetben minden állományban lévő Sólyom-alkalmazott felvette a munkát, és tovább dolgoznak az engedélyek megszerzésén. Hévízi elmondta: reményeik szerint egy hét múlva tudnak fizetést adni a dolgozóknak.

Mint megtudtuk, Vágó József a kórházból saját felelősségére távozott és lényegében azonnal a budapesti repülőtéren található irodájukba sietett, ahol rövid, rögtönzött gyűlésen mondta el a dolgozóknak azt, amit csütörtökön az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is: jelen pillanatban pénzügyi gondokkal küzd a cég, mert a korábbi befektetőkkel megszakadtak a tárgyalások, de jó ideje már egy másik ománi társasággal egyeztetnek, s biztatóan alakul a cég finanszírozása. Úgy értesültünk, Vágó József megmutatott egy ománi befektetőtől származó papírt, amelyen az áll, hogy a Sólyomnak biztosítanak harmincmillió eurót – mintegy tízmilliárd forintot – amennyiben az megkapja az alapengedélyt, az AOC-t. Hogy ez pontosan milyen befektetői formációtól származik, az nem ismert.

Vágó József az ATV-ben azt állította: folyamatosak a tárgyalások a befektetővel. Azt megelőzően szó sem volt arról, hogy lett volna egy visszalépett befektető. A július végi sajtótájékoztató óta Vágó József mindvégig azt hangsúlyozta, hogy a megállapodás megköttetett, így finanszírozásuk biztosított. Sőt, még olyan részletekbe is belement, hogy a befektető nem vár el nyereséget a légitársaság indulásakor, mert tudatában van annak, hogy az első hónapokat veszteséggel zárják az ilyen vállalkozások. Mindezt akkor mondta, amikor már az állítólagos második befektetővel folytatott intenzív tárgyalásokat.

Egy héttel ezelőtt a Sólyom első embere még arról számolt be, hogy százhatvanmillió eurós pénzügyi fedezetet tud igazolni, sőt információink szerint ezzel a pénzügyi fedezettel próbáltak meggyőzni több olyan jelentkezőt is, akik a Sólyom mögötti megnyugtató anyagi háttérre lettek volna kíváncsiak.

Mentik a csődtől az Alitaliát

Rendkívüli válságtanácskozást tartott tegnap délután Milánóban az Alitalia olasz légitársaság vezetősége, a beszámolók szerint ezen döntöttek arról, hogy több helyről összesen 500 millió euró tőkeinjekciót kap az ismét a csőd szélén táncoló vállalat. Az Alitaliának csak az első fél évben 294 millió euró volt a vesztesége. Az olasz légügyi hivatal szerint fennáll a veszélye annak, hogy néhány napon belül tartósan a földre kényszerül az Alitalia mind a 140 repülőgépe. A félmilliárd eurós mentőöv csaknem fele banki hitelből, 300 millió pedig tőkeemelés útján érkezne a légi társasághoz, az állam 75 millió euróval száll be az olasz postán keresztül. Az állami segítséget majd utólag jóvá kell hagyatni az Európai Bizottsággal is. Ez nem lesz egyszerű menet, ugyanis Brüsszel pár évvel ezelőtt már megvétózott egy hasonló ügyletet, akkor a légitársaság 300 millió euró kormányzati segélyt volt kénytelen visszaadni az államnak. Akkor a céget veszteséges és nyereséges részre szedték szét, és ez utóbbi egyesült az AirOne légitársasággal. (Munkatársunktól)

A Sólyom egykori tulajdonosai augusztus 18-án
Vágó Józsefnek (középen) augusztus 18-án, a Sólyom Airways első gépének budapesti bemutatóján még volt oka az örömre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.