Illetéktelen bankkártya

Eldőlt, hogy az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel után nem kell tranzakciós illetéket fizetni – mondta péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. (Az átlagjövedelem megközelítőleg 150 ezer forint.) A miniszterelnöki bejelentés érdekessége, hogy a Fidesz témafelelőse, Rogán Antal frakcióvezető eddig arról beszélt, hogy a bankok semmilyen díjat, költséget nem számíthatnának fel, míg most a kormányfő csak a tranzakciós illeték eltörlését emelte ki.

A kettő között elég nagy a különbség. A készpénzfelvétel után hat ezrelék illetéket kell fizetniük a bankoknak, amelyek azt jellemzően egy az egyben tovább is hárítják az ügyfeleikre. A 2012-es pénzforgalmi adatok alapján ez éves szinten mintegy 40 milliárd forintot jelent. Pontos adatok ugyan nincsenek, de becslések szerint a bankautomaták használata után nagyjából hasonló összeget szednek be a bankok az ügyfelektől. Vagyis a tranzakciós illeték eltörlése a költségvetés bevételeit csökkentené ennyivel, míg ha a pénzintézetek semmilyen díjat nem számíthatnak fel, akkora nagyjából hasonló veszteség éri a büdzsét és a bankszektort is.

Orbán Viktor viszont tegnap nem beszélt arról, hogy a bankkártyás vásárlásoknál is eltörölnék a tranzakciós illetéket. A héten Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy tárcája ezt javasolja a kabinetnek. Az intézkedés éves szinten mintegy hatmilliárd forintos kiesést okoz a költségvetésnek, ellenben ellensúlyozhatja a bankautomata-használat illetékmentessé tételét, ami önmagában a készpénzhasználatot – és így a feketegazdaságot – erősítené.

A jövő évi költségvetésbe mindenesetre egyik intézkedést sem tervezte még be a kabinet, a parlamentnek benyújtott javaslatban ennek nincs nyoma. Ellenben az jól látszik, mennyire felültervezte az idei bevételt a kormány. Jövőre úgy számol a tranzakciós illetékből 269 milliárd forinttal a 2013-ra betervezett 301 milliárddal szemben, hogy augusztusban a korábbi 0,2-0,3 százalékról 0,3-0,6 százalékra emelte a kulcsokat.

A kormányzati elképzelésekre tegnap közleményben reagált a bankszövetség. A szervezet üdvözli és támogatja, hogy a lakossági bankkártyahasználatot ne terhelje tranzakciós illeték, ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy a bankkártyás készpénzfelvétel tényleges költségeit se érvényesíthesse a szolgáltató. Különösen indokolatlan a fogyasztói szokásokat a nemzetgazdasági szempontból is sokkal olcsóbb elektronikus fizetési módok helyett a készpénzes irányába terelni – fogalmaz a szövetség.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.