Lassú szárnycsapásokkal közeledik a Sólyom

Meglehetősen lassan, de közeledik engedélyei megszerzéséhez a Sólyom Airways Kft. Nézetkülönbségek feszülnek a cég és a Nemzeti Közlekedési Hatóság között.

Információink szerint nincs kizárva, hogy a szakmai vita jogi útra terelődik, ám ha így lesz, az tovább hátráltathatja a folyamatot, mintsem gördülékennyé tenné. A légitársasághoz köze lehet egy Magyarországon is ismert szaúdi befektetőnek. Újra és újra jelennek meg hírek a Sólyom Airways Kft. hatósági engedélyeinek – s ezzel a légitársaság elindulásának – csúszásáról, ám konkrétumokat nem tudunk az ügyről, mert a folyamatban lévő eljárásról az engedélyt kiadó hatóság és a kérelmező sem nyilatkozhat.

Levegőben a Sólyom Boeingje, egyelőre azonban az engedélyei is
Levegőben a Sólyom Boeingje, egyelőre azonban az engedélyei is

Mivel a konkrétumok ismerete nélkül nehéz megítélni, hogyan áll a Sólyom indulása, ezért tájékozódni próbáltunk, hogyan áll az ügy. Sem a légitársaság vezetője, Vágó József, sem pedig a hatóság nem tájékoztatott a konkrét eljárásról, ám az ügyet ismerőkkel beszélgetve jó néhány dolog kiderül. Mindenekelőtt azonban jó tudni: egy légitársaság engedélyezése rendkívül komplex folyamat, amely jogi, gazdasági és légi ipari felkészültséget egyaránt igényel.

Alapvetően a Sólyomnak három engedélyre van szüksége: az egyik a légi járművek üzemeltetésére jogosít (AOC), a másik pedig a kereskedelmi utas- és áruszállításra jogosító működési engedély (OL), valamint a folyamatos légialkalmasság-fenntartó szervezet engedélye (CAMO). Ezek birtokában kaphat járatkódot a légitársaságokat tömörítő szervezettől, s folyamodhat leszállási résidőkért az egyes reptereken.

Friss információ, hogy a HA-SHA lajstromjelű lízingelt Boeing–737-esük közelebb kerülhet a légi alkalmassághoz, ugyanis a tervek szerint az NKH emberei kiutaznak a bournemouth-i reptérre, erre már időpont is van. A hatóság információink szerint túlesett a postholderek – felelős műszaki területen dolgozó vezetők, mint üzemeltetési vezető, főpilóta stb. – meghallgatásán, a szakemberek megfeleltek a követelményeknek, ez tehát nem lehet akadály. Zajlik az előírt légitársasági kézikönyvek (biztonsági, üzemeltetési stb.) ellenőrzése is, ez hosszabb időt vesz igénybe, mert szakmai elemző munkát igényel, s időnként a hatóság emberei kérnek módosítást a kérelmező társaságtól.

Nem áll ilyen jól az AOC és az OL. Mint ismert, a Sólyom Airways tulajdonosai beszálltak egy már létező, kis gépes üzemre engedéllyel rendelkező cégbe, kivásárolták a megelőző tulajdonost, s így szerették volna konvertálni a cég már meglévő engedélyét, ez azonban az NKH álláspontja szerint nem volt lehetséges. Már ebben sem volt egyetértés a Sólyom és a hatóság között, de végül a Sólyom nem tehetett mást, mint elkezdte nulláról az eljárást, ami azóta is tart. A Sólyom berkein belül úgy vélik: a kötődő eljárásokkal állandóan felfüggesztik az engedélyezési folyamatot, amivel a hatóság húzza az időt és kárt okoz a cégnek.

Az ügyre rálátó hatósági forrásaink szerint ugyanakkor az NKH egyértelműen a vonatkozó hazai és uniós szabályok szerint járt el, noha valamennyi mozgástere van az ügyben, hogyan engedélyez. Mára úgy látják, egyszerűbb dolga lesz a Sólyomnak, ha a korábban kötődő eljárásokat külön kezelik. Ez a hatóság szerint teljesen rendben van, a Sólyomnál viszont azt gondolják: pont ez a döntés igazolja a korábbi szabálytalanságot. Mindazonáltal, ha meglesz a repülő légi alkalmassága a közeljövőben, s ezzel az AOC egyik fontos feltétele már teljesített lesz.

Ami a működési engedélyt (OL) illeti, már nem ennyire jó a helyzet, ugyanis ahhoz számtalan szubjektív elemet is vizsgálnia kell a hatóságnak, s ez érezhetően komoly konfliktusokat okoz, például azért, mert a Sólyom az üzleti tervének nem minden részletét kívánja megosztani a hatósággal. Úgy vélik, hogy a hatóság túllépi hatáskörét és olyan adatokat kér, amelyekhez semmi köze, kvázi azok üzleti titkok, amit nem kívánnak kiadni. Ilyen például maga a menetrend, hogy mikor és hová kívánnak repülni, hogy ki a finanszírozója a cégnek, milyen forrásokból teljesíti a lízingszerződést a cég.

Noha, a vonatkozó uniós rendelet előírja, hogy reális és finanszírozható üzleti tervet kell készítenie az induló légitársaságoknak, s a realitást, valamint a finanszírozhatóságot a hatóságnak meg is kell vizsgálnia. A légitársaságnak ezen kívül hitelt érdemlően (számlán lévő pénzzel, banki letéttel, bankgaranciával stb.) igazolnia kell, hogy három hónapig képes finanszírozni a menetrendet, akkor is, ha egyetlen fillér bevétele sincsen. A hatóságnak vizsgálnia kell a bevételi és a költségterveket is, tehát alaposan át kell néznie az üzleti tervet, hogy az reális-e. Egy induló cég esetében 24 hónapon keresztül folyamatos felügyelet szükséges, a jogszabályok szerint.

Vagyis, olyan dolgokon folyik a vita a hatóság és a cég között, mint például hogy kell-e hatóságnak ismernie a cég tervezett menetrendjét? A hatóság szerint célállomások ismerete nélkül nehéz megítélni a költségoldalt, tehát igen. A Sólyomnál úgy vélik: elég, ha leírják a tervezett költségeket. Az álláspontok a folyamatos, szinte napi szintű egyeztetések ellenére is nehezen közelednek, de információink szerint ma már azzal is megelégedne az NKH, ha azt közölné a légitársaság: egy héten hányszor és hová kíván repülni, amelyből egyértelműen levezethetők a költségek. De hasonló vita van a befektetők kilétéről és a finanszírozás módjáról is.

Úgy tudjuk: az Európai Bizottság már a Sólyom bemutatkozó sajtótájékoztatójának másnapján információkat kért a hatóságtól azt illetően, ki finanszírozza azt. Ez nyilvánvalóan az EU-s státusz miatt érdekli a bizottságot, hiszen uniós légitársaságként 51 százalékban uniós tulajdonban kell lennie, Vágó József pedig ománi és dubai szakmai befektetőkről, hitelezőkről beszélt, miközben a cég három magánszemély tulajdonában van. Azt azonban, hogy három magánszemély finanszíroz egy légitársaságot, kétkedéssel fogadják az uniós hatóságok. Úgy tudjuk, a légitársaság finanszírozásában segítő kezet nyújt Al-Waleed bin Talal szaúdi befektető is, aki Magyarországon például a Four Seasons Hotelnek otthont adó Greshampalota tulajdonosa.

Információink szerint a Sólyom hatgépes üzemelésre adott be engedélykérelmet. A cégen belül azt beszélik: az engedélyeket késlelteti az is, hogy a hatóságnál az európai ügynökség auditja zajlott az elmúlt hetekben, ezért több eljárás késedelmet szenvedett. Ezt az információt azonban senki sem erősítette meg. Több forrásból úgy tudjuk azonban, hogy Vágó József igazgató már a hatóság elleni jogi eljárásokon töri a fejét, mert szerinte már rég meg kellene lennie az engedélyeiknek, az eljárás során pedig álláspontja szerint több szabálytalanság is történt. Kérdés, ezzel nem nehezíti-e meg a saját dolgát?

Kétes kapcsolatok

Noha a Sólyom Airways tulajdonosa, Lucsik János immár 13 videoüzenetben hívta fel az érdeklődők figyelmét arra, hogy a Sólyom egy márka, amelynek csak egy eleme a légitársaság, komoly tehertétel lehet a cégnek a Sales One K ., amely a Naturalle – Sólyom termékcsaládot menedzseli, a lisztet, a lekvárt és az olajat. Az Index tegnap dokumentumokkal alátámasztottan azt írta: a cég fő tulajdonosa, Kenyeres Sándor Pál 2011 őszétől tavaly nyárig előzetesben is volt, s hétrendbeli csalás miatt eljárás folyt ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.