A díjmentes pénzfelvétel sincs ingyen

A Hvg.hu információi – miszerint az átlagbérig ingyenes lehet a készpénzfelvétel – a Fidesz-frakciótól származnak, de előterjesztés, döntés még nem született az ügyben – válaszolták lapunknak a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (NGM).

A tárcát azután kerestük meg, hogy a Hvg.hu egy meg nem nevezett vezető kormánypárti politikusra hivatkozva azt írta: havonta kétszer, összesen az átlagfizetésnek megfelelő összeget (ez jelenleg csaknem 150 ezer forint) lehet majd ingyen felvenni a bankautomatákból. A portál információja szerint jövő januártól a banki ügyfelek már élhetnének a lehetőséggel, és októberig el kell dőlnie, hogy ezt miként lehet megvalósítani.

Olcsósítana a Fidesz-frakció
Olcsósítana a Fidesz-frakció

Ezért, ha az NGM nem lép elég gyorsan, a frakció maga nyújt be javaslatot a parlamentnek. Két héttel ezelőtt a szaktárcától azt a tájékoztatást kaptuk: a kormány és a Fidesz-frakció folyamatosan egyeztet arról, hogy a banki ügyfelek számára havonta kétszer ingyenes legyen a készpénzfelvétel. Az NGM-nél akkor elmondták, hogy megvizsgálják a javaslat lehetséges gazdasági és társadalmi hatásait, és annak ismeretében megfontolják a kezdeményezést.

Szerettük volna megtudni, hogy azóta mennyit haladt előre a minisztérium, hogy állnak az egyeztetések, van-e már, és ha igen, milyen eredményt hozott a hatásvizsgálat. A tárcánál azonban – arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó – ezekre a kérdésekre nem adtak választ.

Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a Fidesz ragaszkodik a havi két ingyenes készpénzfelvétel lehetőségéhez. Az MTI beszámolója szerint a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője elmondta: szeretnék, ha az erről szóló javaslat október közepéig a parlament elé kerülne. A jogszabályban azt is kikötnék, hogy az ebből származó veszteségükre hivatkozva a bankok nem módosíthatnának, emelhetnének más díjakat, például a bankszámlavezetés költségét – tette hozzá.

A tranzakciós illeték bevezetése óta mind a kártyás vásárlásokat, mind a készpénzfelvételt illeték terheli, mindeddig azonban az előbbi előnyösebb maradt az utóbbival szemben. A legtöbb bank a tranzakciós illeték ellenére is díjmentesen biztosítja a kártyás vásárlást az ügyfelei számára, miközben a készpénzfelvétel majdnem minden szolgáltatónál pénzbe kerül – mondta lapunknak Hemberger András. A MasterCard kártyatársaság regionális igazgatója szerint a szóban forgó javaslat a fogyasztókat egyértelműen arra készteti, hogy havi egy-két alkalommal teljes fizetésüket vegyék fel a bankszámlájukról, és készpénzzel fizessenek nap mint nap.

Ez visszavetheti az elektronikus fizetések terjedését, és gátat vethet az elmúlt években tapasztalt kedvező folyamatoknak, beleértve az innovációk és a kártyaelfogadás terjedését is. A készpénz használata költséges az egyén, a társadalom és a kereskedők számára, ugyanakkor kevésbé biztonságos, mint az elektronikus fizetés, és – nem utolsósorban – ösztönzi a szürkegazdaságot – tette hozzá. A készpénzfelvétel díjmentessé tétele azután merült fel a Fidesz szeptember eleji kihelyezett frakcióülésén, hogy a tranzakciós illeték januári bevezetése, majd az augusztus elsejétől hatályos emelése miatt a bankok sorra jelentették be a számlavezetéssel, kártyahasználattal kapcsolatos költségek, díjak növelését.

Korábban sok pénzintézetnél havi egy-két alkalommal ingyen, de legalábbis az általánosnál olcsóbban lehetett használni a saját automatát, mára azonban már csak néhány banknál van erre lehetőség, és jellemzően azoknál is csak a magasabb jövedelműeknek. Az állam a bankautomaták használata után valószínűleg továbbra is beszedné a pénzintézetektől a tranzakciós illetéket, amely az MNB 2012-es adatai alapján évi közel 40 milliárd forintot jelent. Ezt a terhet az sem csökkentené érdemben, ha az ingyenesség az átlagbérnek megfelelő összegig jár. Aki például milliós megtakarítását akarja felvenni, az jellemzően nem egy bankautomatát használ erre a célra, hanem bemegy egy bankfiókba.

Amennyiben a tranzakciós illetéket, illetve a pénzfelvétel – becslések szerint szintén többmilliárdos – költségeit a bankok nem érvényesíthetik az ügyfelek felé, akkor ezeket a tételeket előbb vagy utóbb beépítik más díjakba. Amennyiben jogszabályban megtiltják, hogy ezt a költségnövekedést, illetve bevételkiesést a kártyák tarifájában vagy a számlavezetéshez kapcsolódó egyéb költségelemekben érvényesítsék, akkor majd más szolgáltatások árát emelik emiatt, vagy magasabb kamat mellett adnak hitelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.