Hosszabb M0-s két év késéssel

Tömegbaleset lesz péntek délelőtt az M0-s autóút még el sem készült szakaszán. Az M5-ös autópálya feletti csomópont szomszédságában tíz órakor két személygépkocsi, egy kisbusz és egy veszélyes anyagot szállító teherautó ütközik össze. Tűz is lesz, a füstöt alighanem a környéken autózók is láthatják majd.

A szerencsétlenségre nem a „kristálygömb” figyelmeztetett, a csonka körgyűrű déli és keleti szektorát összekötő, augusztus végi forgalomba helyezésre váró 6,6 kilométerén a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. tart gyakorlatot. Baleset azonban akár addig is lehetne: az M0-s 51-es főúttól Gyálig vezető építési területére nemcsak lapunk gépkocsija jutott be engedéllyel, de a legcsekélyebb ellenőrzés nélkül az új betonpályát a német turisták is kipróbálták.

A Ford Galaxy sofőrjét talán GPS-berendezése vezette tévútra. Mindenesetre –miután felesége és két gyermeke társaságában az 51-es főútnál valahogy elkerülte a figyelmét a behajtani tilos tábla – letesztelte a Budapestet délről kerülő sztráda M6-os autópályától Dunaharasztiig kanyargó 12 kilométerének június végén átadott új betonpályáját. Bizonyára értékelték a fejlődést tavalyhoz képest, feltéve, hogy akkor is erre jártak, mikor még a szűkített sávokban centiméterekre haladhattak a dülöngélő kamionok mellett. Az új beton nem ráz úgy, mint a Ferihegy melletti szakaszon, és klassz a két új Duna-híd is. Hiába, a 34 milliárd forintból, döntő hányadában uniós, tehát nagyobbrészt német pénzből futotta.

Igaz, egyelőre csak az egyik irányba, visszafelé ugyanis szakaszonként csak két sávban haladnak az autók, mert a régi pályarészen még nem fejeződött be az új közlekedési rend kialakítása. Az útépítők brigádjai éjszakánként helyezik át a forgalmi irányokat elválasztó betonelemeket. Nappal pedig próbálnak valamit tenni az elhasználódott aszfalt átmeneti „életben tartásáért”. Amire nagy szükség van, miután a kiszolgált pályarész burkolatának betonra cserélésére csak 2014 nyarán kerülhet sor. Korábbi betonozásra akkor sincs mód, ha a bővítés nyomán a régi M0-s jobb pályájának szélső, haladó sávjából hirtelen a bal pálya belső, leggyorsabb forgalmi sávja lett. Tehát az autósok éppen ott próbálgathatják az engedélyezett, óránként száztíz kilométeres sebességet, ahol a kamionok az elmúlt években a legmélyebb, négy-öt centiméteres nyomvályúkat alakították ki. Vagyis ahol esős időben a legkönnyebben bajba kerülhetnek, ha a nyomvályúkat nem tüntetik el valahogy. Például a burkolat felső rétegének lemarásával, majd ideiglenes bevonat kialakításával.

Van hát dolguk az útépítőknek, akiknek szeptember elejéig nemcsak az egyenetlenségeket, hanem a korábban beépített fényvisszaverő prizmákat is el kell tüntetniük a régi burkolatról. És ha árajánlataikat elfogadják, még sort kell keríteni az idejétmúlt burkolati jelek eltávolítására, az újak felfestésére is. Jövőre újítják majd fel az M0-s régi, nagy Duna-hídját is. Az előzetes becslések szerint tízmilliárd forintos nagyságrendű munkára azért lesz szükség, mert a hidas körökben „Döglött kígyó” néven emlegetett műtárgy évről évre változtatja az alakját. Ami önmagában nem veszélyes, de rendben azért még sincs.

A jól megérdemelt szabadságát töltő német turistát legfeljebb az érdekelhette volna, hogy tetődobozzal felszerelt családi egyterűje az 51-es főútnál kezdődő építési terület határán senkinek sem szúrt szemet: simán behajtott az M0-s láthatólag épülő, amúgy lezárt pályájára. Ahol aztán váratlan könnyedséggel haladhatott. Figyelnie csak a sztráda új szakaszának befejező munkáin dolgozó útépítőkre és munkagépeikre, na meg néhány, még a nyílt pályán lerakott elválasztó betonelemre kellett.

A burkolat az 51-es főúttól az M5-ös autópályáig ugyan kissé érdesebb volt, mint néhány kilométerrel korábban, de ez a tekintélyes gépkocsiban talán fel sem tűnt. És hát az M0-s új pályáján másfél hete a gyalogosan szemlélődő hivatalos delegáció sem talált komolyabb kivetnivalót. A tervezettnél két évvel később, tízmilliárd forintból elkészült, irányonként három forgalmi és egy leállósávos betonburkolaton, illetve a hozzá tartozó műtárgyakon hiába is kerestek, nem találtak olyan hibát, ami a forgalomba helyezést akadályozná. Ha az elválasztó sáv betonelemeinek telepítése gyorsabban halad, a Forma–1-es Magyar Nagydíj idejére a pályát akár át is adhatták volna. Végül azonban maradt az augusztus utolsó napjaira betervezett útavató.

 

Elválasztó betonelemeket emelnek a helyükre a sztrádán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.