Nyolcszázzal kevesebben nyitottak időre

Az április közepén lezárult, botrányosra sikeredett trafikpályázaton nyertes 5415 koncesszor közül mindössze 4530 nyitotta meg az üzletét július elsejére – derül ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfői közleményéből. Dacára, hogy a trafikpályázaton 5297 nyertes vállalta – jelentős többletpontokért –, hogy július elsejével ezt megteszi. A vállalkozások zöme – 5295 dohánykereskedelmi betéti társaság – a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) megkapta a dohány-kiskereskedelemre jogosító vámhatósági engedélyt is, amihez szükséges volt egy már meglévő üzlethelyiség felmutatása. Azonban 767 koncesszió mögött álló vállalkozás így sem tudott határidőre nyitni.

Az NDN a július elsejei nyitás óta eltelt egy hét alatt a Magyar Postával karöltve ellenőrizte a nemzeti dohányboltokat. A társaság most felszólító levelet küld a zárva maradt trafikok koncessziótulajdonosainak arról, hogy amennyiben két héten belül nem nyitják meg az üzletüket, úgy elveszíthetik a koncessziós jogukat. Bár hatodával kevesebb üzletet találnak a vásárlók, az NDN közleménye leszögezi: „Elmondható, hogy minden koncessziógyakorló és jogosult mindent megtett annak érdekében, hogy időre megnyissa a boltját.”

Eredetileg a kormány 6832 koncessziós dohányboltot akart megnyitni. Azonban a trafikpályázat kezdete után kiderült, hogy országszerte 1417 helyre – ami a hazai települések harmada – senki sem jelentkezett dohánytrafikért. A területet felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezért később pótpályázatot hirdetett ezekre a helyekre, amelyek végeredménye a közeljövőben várható. Ugyanakkor nagy tolongás nem lehet, mivel az NDN közleményéből kiderül, hogy az NDN jelenleg 1150 kistelepülésen jelöl ki ideiglenes szolgáltatókat – kiskereskedőket –, akik új, eredményes koncessziós szerződés aláírásáig folytathatják a dohány árusítását. Korábban a trafiktörvénybe Lázár János javaslatára került be, hogy azokon a helyeken, ahol nem sikerül koncessziógyőztest hirdetni, ott az NDN a saját hatáskörében is kinevezhet – saját megítélése alapján – ideiglenes dohánykereskedőket. Most javaslattételre a polgármestereket kérték fel.

Trafikhoz költöznek az élelmiszerüzletek

Jókora felfordulást hoz a trafikrendszer az egyébként is nehézségekkel küszködő fogyasztási piacon – derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elemzéséből. A szervezet szerint az új trafikrendszer az eddigi kiskereskedők mellett ötezer új értékesítőhely belépését jelenti. Az OKSZ szerint egyre több trafik szomszédságában nyílik élelmiszerbolt, azaz nemcsak a koncessziósok települnek meglévő élelmiszerboltok mellé, hanem ilyen egységet is nyitnak trafikjuk szomszédságában.

Az OKSZ mindezt úgy értékeli, hogy rövidesen ötezer trafik helyett ötezer új szatócsbolt jön létre Magyarországon. Ezzel ugyanakkor ketté is szakadt a kereskedők tábora, hiszen lesznek nem trafikos és trafikos árusítóhelyek, az utóbbiak komoly versenyelőnnyel fognak rendelkezni. Az OKSZ úgy látja, hogy elsősorban a kistelepüléseken sok élelmiszerárus számára ez lesz az utolsó csepp a pohárban, így sok ezer élelmiszerbolt mehet tönkre. (B. Z.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.