Maradtak a bírálatok

Milda, az északi istennő arcképe díszíti a lett egyeurós érmét – derült ki az uniós pénzügyminiszterek keddi tanácsülése után, ahol a pénzügyérek minősített többséggel jóváhagyták, hogy Lettország január 1-jén euróra cserélje a latot. Valdis Dombrovskis lett miniszterelnök a döntést követő sajtótájékoztatón felidézte: Milda a 20–30-as években szerepelt az ötlatos pénzérmén, amit a lettek a szovjet megszállás alatt is őrizgettek, emlékezve Lettország függetlenségére.

– Ezzel befejezzük az integrációnkat Európa magjához – mondta Andris Vilks lett pénzügyminiszter, miután hazája 18-ként lett az elit klub tagja. Lettország példáját hozzák fel Brüsszelben gyakran arra, hogy a megszorítások igenis működhetnek, ha az ország elkötelezett a reformok mellett, és a politika hajlandó meghozni a népszerűtlen döntéseket. A balti állam GDP-jének ötödét söpörte el a 2008–2009-es válság. Lettország ezután – ellentétben Litvániával, amely 2015-től tervezi bevezetni az eurót – a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és az Európai Bizottságot is segítségül hívta. A latot 2005 óta az euróhoz kötötték, így a 41 éves Dombrovskis kormányfő vezetésével a „belső leértékelés” mellett döntöttek a lat leértékelése helyett. Az állami alkalmazottak harmadát kirúgták, a „túlélők” fizetését harmadával csökkentették, a kiadásokat és a jóléti programokat radikálisan visszafogták. Ám az IMF szerint még egy évtized, mire az ország a válság előtti szintre állítja vissza a GDP-t.

A kemény intézkedéseket nem kísérték tömegtüntetések, sztrájkok, de a megszorítások bírálói szerint így is nagy szociális árat fizettek a lettek, s kiemelik, hogy a munkanélküliség még mindig 14 százalék. Eközben Lettország gazdasága nő a leggyorsabban (a tavalyi év adatai szerint 5,1 százalékkal) az EU-ban, a kétmilliós balti ország költségvetési hiánya 1,2 százalék, az államadósság 41 százalékon áll, jóval az uniós mércének számító 60 százaléka alatt. Az infláció mértéke 1,3 százalékos, ami az eurócsatlakozás referenciaértékének számító 2,7 százalékos alatt van.

A tagállamok térfelén a labda, az ő felelősségük a végrehajtás – üzente Olli Rehn, a pénzügyekkel foglalkozó EU-biztos azokkal az országspecifikus ajánlásokkal kapcsolatban, melyeket az Európai Bizottság dolgozott ki, de a tagállamokkal egyeztetve némileg átírták, és hivatalosan kedden elfogadták azokat a pénzügyminiszterek. Az ajánlások célja a gazdaságok összehangolása és a nagyobb egyensúlytalanságok, problémák kiküszöbölése. A túlzottdeficit-eljárásból való kikerüléssel azonban lényegében kikényszeríthetetlenné váltak a magyar kormánnyal szemben ezek az intelmek.

A Magyarországnak szánt ajánlásokon pár ponton a budapesti kabinet tudott finomítani, de még így is bőven lenne teendő. A tanács azt kéri, hogy Magyarország a középtávú költségvetési célnak megfelelően tartsa fenn a költségvetés rendezett pozícióját. Azt is ajánlják, hogy a kormány szélesítse ki a Költségvetési Tanács hatáskörét. De persze kérik, hogy a kormány „segítsen helyreállítani a gazdaságnak történő hitelnyújtás rendes feltételeit”, vagyis törölje el a banki különadókat. Az ajánlások között szerepel, hogy Magyarország gondoskodjon a stabil, kiegyensúlyozottabb és kiszámíthatóbb társaságiadó-rendszerről, egyszerűsítse a társasági adózást, és csökkentse minimálisra az ágazatspecifikus adók által a forráselosztásban teremtett torzulásokat. Vagyis: az energiaadót és a távközlési adót is törölje el.

És nem múlhat el ajánlás anélkül sem, hogy az unió ne kérné: fokozatosan szüntessük meg a szabályozott energiaárakat. A hazai kommunikáció szerint az EU azt követeli, hogy a kormány álljon el a rezsicsökkentéstől. Ugyanakkor a piaci árak fokozatos bevezetése nem feltétlenül jelenti ezt.

Valdis Dombrovskis lett kormányfő és pénzügyminisztere, Andris Vilks. Példát mutatnak
Valdis Dombrovskis lett kormányfő és pénzügyminisztere, Andris Vilks. Példát mutatnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.