Kábelcéget kebelezett be a Vodafone

A Vodafone lett a befutó a Kabel Deutschland (KD) megszerzéséért folytatott harcban, a britek 7,7 milliárd euróra emelt ajánlatára nem licitált rá senki. A legnagyobb német kábelszolgáltató megvásárlásával – megfigyelők szerint – jó üzletet csinál a Vodafone, hiszen 8,5 millió háztartást láncol magához, telefon-televízió-internet szolgáltatást nyújtva számukra. A Vodafone 87 eurót kínált részvényenként, két eurót ráígérve legkitartóbb versenytársára, az amerikai John Malone multimilliárdos vezette Liberty Global telekomszolgáltatóra. Nem kis skalpról van szó, hiszen a Liberty Global a világ legnagyobb kábelszolgáltatója, egyben a magyar pia con is aktív UPC tulajdonosa. A Kabel Deutschland igazgatósága hétfőn a Vodafone-ajánlat elfogadása mellett tört lándzsát és azt javasolja a részvényeseknek is. Túl magas prémiumot ma már nem tartalmaz a brit ajánlat, hiszen a KD árfolyama tegnap jellemzően – 1,7 százalékos erősödést követően – 85,50 euró körül forgott a frankfurti tőzsdén. A február közepi kurzushoz képest – amikor is a vételi ajánlat híre kiszivárgott – viszont termetes, 37 százalékos az árfolyamnyereség.

Az eredeti brit ajánlat még „csupán” 80 euróról szólt, innen jutottak el 87 euróig. A vételárat bankhitelből és készpénzben róják le. Az amerikai Verizon mobilszolgáltató – melyben 44 százalékos a Vodafone részesedése – tavalyi éve után kapott 2,5 milliárd eurós osztalék is például e célra megy majd el. A KD prosperáló cég, a márciussal zárult üzleti évében 1,83milliárd eurós bevételt könyvelt el, ez 7,7 százalékkal több az előző évinél. A most folyó üzleti évben a forgalom nyolc százalékkal emelkedhet a cég hétfőn kiadott előrejelzése szerint. A németek részéről a döntést megkönnyítette, hogy a jelenlegi menedzsmenttel, önállóságuk megtartásával folytathatják tevékenységüket, mi több hozzájuk kerül át a Vodafone helyi, vonalas üzletága is, amelyet még májusban szerzett meg a Deutsche Telekomtól. Ezt „összefésülik” a KD saját hálózatával.

Az ügylet megtakarításokat hoz mindkét fél számára. A Vodafone számításai szerint a párhuzamosságok megszüntetése 2017-től évi 300 millió euró feletti spórolást eredményez. A licitben most alulmaradt Liberty Global is jelen van – 2010 óta – a német piacon, annak második legnagyobb szereplőjévé vált a Unitymedia, majd a KabelBW megvásárlásával.

Megfigyelők nem zárják ki, hogy ellenajánlatot tesznek a KD-re az amerikaiak, de ebben az esetben a Vodafone-nak is joga van emelnie a tétet. Igaz, a Liberty esetleges győzelmével olyan piaci erőfölényes helyzet alakulna ki, amit a hatóságok sem néznének jó szemmel. Persze a versenyhatóság a KD–Vodafone-ügyletet is górcső alá veszi. A Liberty Global sem tétlenkedett az idén, 16 milliárd dollárért megvette a brit Virgin Mediát, és belga, ír, svájci és osztrák kábelszolgáltatókba vásárolta be magát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.