Hírvilág

Pályázat: MAF Társadalmi Befektetések Díj 2013

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) idén is meghirdeti Társadalmi Befektetések Díj pályázatát, amely a legkiemelkedőbb hazai vállalati támogatási programokat értékeli az innováció, a partnerség, az elért eredmények és a hatás alapján. A hazai vállalatok 2013. július 12-ig adhatják be pályázataikat. A cégek társadalmi felelősségvállalását értékelő szakmai díjak között ez az egyetlen olyan elismerés, amely a CSR-tevékenységeken belül a támogatói programokra fókuszál. Így a pályázaton a nagy tapasztalatokkal rendelkező cégek mellett a társadalmi befektetések terén újoncnak számító nagyvállalatok és a kkv-k is sikerrel mérethetik meg magukat.

Bővebben: www.donorsforum.hu.

Hello holnap! liget a Gyerek Szigeten

Júniusban ismét beindult a Gyerek Sziget, amelyet az árvíz miatt a Hajógyári-sziget helyett átmenetileg a Flórián téri parkba helyeztek át. A Magyar Telekom négy hétvégén keresztül játszva tanít környezettudatosságra a hello holnap! ligetben: bringaenergiával működő ökoszínpad, kreatív újrahasznosítás, valamint egyéni és közös alkotási lehetőség is várja a gyereket.

Idén sem feledkeznek meg azokról a gyerekekről, akiket a betegség vagy a távolság zár el a Gyerek Szigettől. Jótékony játékok címmel ismét használtjáték-gyűjtő akciót hirdettek: a még jó állapotú játékokat a Telekommal együttműködő két civilszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Tölösi Péter Alapítvány közreműködésével az árvízkárosult gyerekek, illetve gyermekkórházak és kórházi gyermekosztályok kapják meg.

Bővebben: www.gyereksziget.hu.

Kiírták a Civil Citrom Díjat

Augusztus 20-ig lehet jelölteket állítani a civil szféra legújabb díjára, amelyre egyre több jelölés érkezik. A kiírás szerint a díjat azok „érdemlik ki”, akik az év folyamán a civil, nonprofit szektor politikai függetlenségére, autonómiájára, közfeladat-ellátásban való egyenlő esélyű részvételére, támogatási rendszerének tisztességére, az egyes szervezetek jogegyenlőségére és érvényesülésük esélyegyenlőségére a legnagyobb csapást mérték – azok forrásai, szerzői, irányítói vagy megjelenítői. A díj átadására szeptember 14-én kerül sor.

Bővebben: www.civilcitrom.hu.

Civil Licit 2013-ban is

A Civil Licit Alapítvány, együttműködésben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, újra pályázatot hirdet a civilszervezetek számára a 2013. novemberi Civil Licit fenntarthatósági árverésen való részvételre. A hatodik Civil Liciten ismét az a fő cél, hogy a profitorientált szféra szereplői megismerkedjenek a civil szektor legjobb CSR-szolgáltatásaival, és azokat egy árverés keretében meg is vásárolhassák. A civilszervezetek a pályázaton nyerhetik el a részvétel jogát. Pályázni olyan szolgáltatásokkal lehet, amelyek a társadalmi vagy környezeti fenntarthatóságot szolgálják, és amelyeket a pályázó civilszervezet a vásárló vállalattal közösen valósít meg. Határidő: 2013. július 9.

Bővebben: www.civillicit.hu.

Árvíz – céges felajánlások

A példás társadalmi összefogásból számos vállalkozás is kivette a részét.

Néhány közülük. Az Audi AG bejelentette: Németországban és Magyarországon egymillió eurós segítséget nyújt a súlyos áradások áldozatainak. Az Ernst & Young munkatársai a Margit-szigeten, az AXA Magyarország önkéntesei a Duna szentendrei szakaszán segítettek. A védekezésben részt vettek a vasúti dolgozók százai is. A MÁV-Start az eredetileg június 8-ra szervezett szakmai napjára megrendelt 1800 adag ebédet az árvízvédelemben dolgozóknak ajánlotta fel, azt a főváros dunai szakaszán védekezők között osztották ki.

A BorsodChem több mint egymillió forint értékű élelmiszert és tárgyi adományt ajánlott fel, hogy segítse az árvízi védekezést, a kármentést és a helyreállítást. Az árvíz utáni takarításhoz és fertőtlenítéshez az Unilever Magyarország tízezer liter Domestos tisztítószert adományozott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak.

Szervezetek a védekezésben

A Magyar Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománygyűjtő pontjain elsősorban tisztítószereket, higiéniai eszközöket, tartós élelmiszert, takarókat és hálózsákokat gyűjtöttek, az evakuáltak elhelyezésében segédkeztek, a védekezésben közreműködők munkáját pedig jelentős pénzösszegekkel, szivattyúkkal, hideg és meleg étellel, ivóvízzel és szúnyogriasztó szerekkel támogatták. A Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül a Kárpátaljai Református Egyház is felajánlotta segítségét, amely önkéntesekkel és adományokkal is segített a védekezésben. A Nemzeti Összefogás Vonalára lapzártánkig több mint 640 ezer hívás és SMS, számlaszámára 220 millió forintot meghaladó pénzadomány érkezett.

Jól vizsgáztak a Telenor fejlesztései

Nem egészen egy hónappal azután, hogy a Telenor és a Magyar Vöröskereszt stratégiai együttműködést kötött katasztrófahelyzetek esetére, az abban foglaltak a dunai árvíz idején meg is valósultak. A telekommunikációs cég megnövelte mobilhálózatának kapacitását, létrehozott egy díjmentesen hívható, tárgyi adománykezelő telefonközpontot, tabletekkel, laptopokkal, csepp- és porálló okostelefonokkal, valamint mobilinternettel látta el a segélyszervezet munkatársait, önkéntesei pedig a gátépítésben és logisztikai feladatokban vettek részt.

Elindult egy másik közös fejlesztés, a Közösségi Média Információs Rendszer is, amely a közösségi médiában és a blogokban figyelte, gyűjtötte és rendszerezte az árvízzel kapcsolatos információkat, majd azokat hiteles forrásként a közösségi médiába, illetve más, nagy elérésű csatornáknak továbbította.

Jól vizsgázott az ADDODA okostelefon-alkalmazás is, amely kiemelt menüpontba rendszerezte a dunai árvíz kapcsán létrehozott adománygyűjtő helyszíneket és azok konkrét igényeit, és megtervezte a gyűjtőpontokhoz vezető útvonalat.

Guruló múzeum a főváros útjain

Pazar autócsodák érkeznek Budapestre 2013. július 6-án szombaton. A lélegzetelállító guruló múzeum darabjai több száz kilométert tesznek meg Németországból, hogy végül a pesti alsó rakparton végighaladva 17 óra körül begördüljenek a belvárosi Széchenyi térre.

A Donau Masters nemzetközi veterán autós túra immár nyolcadik alkalommal kápráztatja el Budapest közönségét. A Duna menti települések összetartozását kifejező túra szervezőit egy másik cél is vezérli: az előző évekhez hasonlóan idén is tízezer euróval támogatják a túra négy országának SOS Gyermekfalvait.

Verseny a Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért

A verseny megrendezésére másodízben kerül sor a legtöbb európai uniós tagállamban, továbbá Izlandon, Norvégiában és Oroszországban. Célja, hogy el- és megismertesse a már létező, 4–12 éves gyerekek számára létrehozott internetes tartalmakat, s ösztönözze a gyermekeknek szóló minőségi internetes tartalmak létrehozását. Ezek közül a legjobbakat mind nemzeti, mind európai szinten négy kategóriában díjazzák. A gyerekek egyénileg vagy csapatokban (pl. iskolai osztályok), a felnőttek pedig két kategóriában nevezhetnek be bármilyen típusú online tartalommal.

Határidő: 2013. október 31.

Bővebben: www.bestcontentaward.eu.

Erdélyben játszott a Radnóti

A Radnóti Színház jótékonysági turnéjára a Szent Ferenc Alapítvány dévai és tusnádfürdői gyermekotthona javára június 11. és 18. között került sor. Ezúttal a művészek nem a bevételt ajánlották föl, hanem gázsijukról lemondva játszották el a Szabó Magda verses regénye alapján készült Bárány Boldizsár című mesejátékot a dévai művelődési házban és a Csíki Játékszínben. A turné létrejöttét a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a Volánbusz Zrt. támogatta.

Zöld Iroda Nap 2013

Tizenöt vállalat és intézmény kapcsolódott be a Követ Egyesület által szervezett 2013-as Zöld Iroda Versenybe, amelynek célja az volt, hogy a szervezetek a rendelkezésükre álló hat hónap alatt környezetbarát szempontok szerint alakítsák át irodájuk működését, növeljék a munkatársak környezettudatosságát, s példát mutassanak partnereiknek és beszállítóiknak. A különböző kategóriákban díjat kapott a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal, a Tchibo Budapest K ., a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó K ., az Unilever Magyarország K ., a Budapest Bank Zrt., a Tetra Pak Magyarország pedig elnyerte a Zöld Iroda Minősített Munkahely tanúsítványt. A Zöld Iroda Napon összesen 25 kiállító mutatkozott be. Bővebben: www.kovet.hu.

Segítség a helyes fogápoláshoz

Idén összesen 14 helyszínre látogat el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője. A szűrőbusz az OTP Bank jóvoltából 1995 óta áll a szolgálat rendelkezésére, abban önkéntes fogorvosok végzik az ingyenes fogászati szűréseket. További cél a gyerekek fogápolási és szájhigiénés felvilágosítása, a szaktanácsadás, és nem utolsósorban a fogorvostól való félelem leküzdése, mindez persze játékos módon. Júliustól októberig a szűrőbusz Balatonfüredre, Debrecenbe, Sülysápra, Szegedre, Pécsre, Fótra, majd az erdélyi Csíkszeredába látogat el. Bővebben: www.gyermekmento.hu.

Nulla Hulladék Turné

A Humusz Szövetség és 52 tagszervezete az országos Nulla Hulladék Turné keretében 2013. június 26. és december 20. között harminc fesztiválhelyszínen várja a hulladék csökkentése és megelőzése iránt érdeklődőket.

Kiemelt szerepet kap a szemléletformálás olyan tanácsokkal, mindennapi tippekkel, amelyek a hulladék keletkezésének megelőzését, az átgondolt fogyasztást és e szemlélet elterjedését segítik elő.

Bővebben: www.humusz.hu

XI. Kerekesszékes Kosárlabda Bajnokság

A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) szervezésében idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a kerekes székes kosárlabda-bajnokságot, amelynek a Törekvés SE sportcsarnoka adott otthont. Tizenkét vállalat csapata lépett pályára 4-4 fővel, akik mellé egy-egy profi kerekes székes kosárlabda-játékos csatlakozott. A bajnokságot a Quantis Csoport nyerte, a második helyen a Tesco, a harmadikon pedig a MagiCom csapata végzett. A Telenor idén első ízben csatlakozott a jótékonysági célokat támogató sporteseményhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.