Akár a szociáldemokraták is kampányolhatnának azzal a választási programmal, amelyet a kereszténydemokrata CDU és a bajor testvérpártja, a CSU mutatott be tegnap Berlinben. E szerint ha kormányon maradnak, akkor lesz minimálbér, több nyugdíj jár majd a gyermeket nevelő nőknek, adókönnyítéseket kapnának a gyerekes családok, és korlátok közé szorítanák a lakosságot egyre inkább nyugtalanító lakbéremeléseket. Angela Merkel szerint mindez nem jelent „drága választási költségvetést”, csupán arról van szó, hogy az eddigi óvatos gazdálkodás lehetővé teszi, hogy a társadalomnak is jobban menjen. Nem lesz adóemelés, ígérte, és a feladat a jövőben is az, amit eddig hirdettek: kiegyensúlyozott költségvetés és az államadósság fokozatos csökkentése. Európa is szerepel a programban, de kissé homályos módon. Merkel elismerte, hogy Németországnak csak akkor megy tartósan jól, ha az uniós tagoknak is javul a helyzetük. Ám hogy konkrétan mit terveznek, lesz-e fordulat a német válságkezelésben, arról a szeptemberi, 22-i választások előtt taktikusan hallgatnak.

A CDU programjáról az elmúlt hetekben nagy vita dúlt. A szociáldemokraták és a zöldek azzal vádolták a kancellárt, hogy egyszerűen ellopta az ő terveiket, hiszen a családtámogatás, a lakbérkorlátozás vagy a minimálbér az ő ötletük volt. Csakhogy Merkel mindezt ügyesen átemelte saját ígéretei közé, miközben gondja volt rá, hogy konkrét dolgokat ne ígérjen (míg az SPD például egyértelműen 8,5 eurós órabérben határozná meg a minimálbért, addig a CDU vezetője nem mond konkrét számokat). Peer Steinbrück, az SPD igen szókimondó kancellárjelöltje „üres ígéretek halmazának” nevezte a programot, arról nem is beszélve, hogy senki sem tudja, miből finanszíroznák az ígéreteket megvalósítását. Steinbrück szerint mindez nem más, mint előre bejelentett választási csalás. Gazdasági szakértők máris kiszámolták, hogy 30 milliárd euróba kerülne a CDU választási ígéreteinek beváltása – már ha azokat valaki komolyan veszi. Ám mint Kurt Lauk, a kereszténydemokraták gazdasági bizottságának elnöke az ARD-nek elmondta: más a választási program, és megint más a kormányprogram. A pártok a kampány során ígéreteket tesznek, amelyeket aztán a koalíciós tárgyalások során „racionalizálnak”. Ehhez az elmúlt ötven évben már a választók is hozzászoktak - vélekedett nagy vitát kiváltva a politikus.

Erre lenne jó az FDP részvétele a koalícióban – mutatott rá a liberálisok főtitkára. Ők majd „korrigálják” a túlzásokat – mondta. Philipp Rösler pártelnök is kifogásolta a CDU ígéreteit, de ő leginkább amiatt aggódhat, hogy pártja bejut-e a Bundestagba, jelenleg ugyanis az öt százalék határán egyensúlyoznak. Megrökönyödést váltott ki részükről, hogy a CDU nem tett egyértelműen ígéretet a liberálisokkal kötendő szövetségre, elemzők szerint a választási program nyitott akár az SPD, akár a zöldek felé is.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire vehetők komolyan a pártok ígéretei, a berlini Tagesspiegel összeszedte a legnagyobb választási becsapásokat. Helmut Kohl (CDU) annak idején adóemelés nélküli, virágzó keletnémet tájakat ígért – a német társadalom azóta is fizeti a szolidaritási adót a keleti tartományok felzárkóztatására. 1998-ban az SPD a nyugdíjemeléssel kampányolt, hogy aztán kormányra kerülve konstatálja, ez nem finanszírozható. A zöldek az atomerőművek azonnal bezárását ígérték, hogy végül kormányon meghosszabbítsák azok élettartamát (a bezárásról végül 2005-ben a CDU–SPD-nagykoalíció döntött). 2005-ben pedig a szociáldemokraták a CDU által bejelentett áfaemelés ellen indítottak harcot, majd kormányon ennél jóval nagyobb emelést is megszavaztak.