Vezeték és határok nélkül

Minden idők harmadik legnagyobb vállalatfelvásárlása valósulhat meg, ha megegyezik a Vodafone-nal az amerikai Verizon Communications. Utóbbi társaság százmilliárd dollárt ajánl a brit szolgáltató 45 százalékos üzletrészéért közös cégükben, a Verizon Wirelessben.

Elemzők szerint a feldobott összeg nem a vége az egyezkedésnek, „csupán” ahhoz elég, hogy asztalhoz üljenek, mert a Vodafone-nak több kell, hírek szerint legalább 135 milliárd dollárt szeretne látni a számlán. A világ második legnagyobb távközlési társaságának anyavállalata, a Verizon Communications már bankokat és tanácsadókat is megbízott, hogy segítsék szándékában. Az összeg nagyságára magyarázatot ad, hogy a tengeren túl a Verizon Wireless százmillió ügyfelet szolgál ki, átlag 54 dollárt zsebelve be minden partnerétől, havi készpénzbevétele pedig meghaladja az egymilliárd dollárt.

A Vodafone már hosszabb ideje ellenáll a kérőnek, ám most lehet, hogy eljött az ideje a tranzakciónak. Az amerikai piacon ugyanis várhatóan megerősödik a konkurencia, a Sprint jelentős tőkeinjekcióhoz jutott a japán SoftBanktól, a német tulajdonú T-Mobile pedig megvásárolta a Metro PCS-t. A dollár erősödése is kívánatossá teheti a Vodafone számára az üzletrész kiárusítását. A brit cég részvényeinek árfolyama a kivásárlási szándék hírére folyamatosan emelkedik, év eleje óta ennek mértéke már elérte a 27 százalékot, miközben az európai telekommunikációs szolgáltatók sorra a vesztesek között vannak. Így a londoni Cityben általános a vélemény, hogy itt a jó pillanat az ügyletre.

A százmilliárd dollár egyébként a kevéssé eladósodott brit társaság tőzsdei értékének 70 százalékára rúg. Ebből a pénzből elméletileg már arra is futhatja, hogy nagyobb európai vállalkozásokkal gyarapítsa portfólióját, így akár a France Telecom vagy a Deutsche Telekom megvétele is szóba jöhet, de célpont lehet az óriás AT & T is. Elemzők úgy vélik, ennek kicsi a valószínűsége, inkább adósságrendezésre és saját részvények visszavásárlására fordítanának figyelmet, főként az osztalékadó megtakarításának céljával. A Vodafone profitjának ugyanakkor mintegy a harmadát a Verizon Wirelessnek köszönheti, így a társaság eredménye jelentősen csökken az esetleges eladást követően.

Hogy azért nem minden fényes a Vodafone-nál, azt jelzi, hogy a napokban jelentették be 500 alkalmazott elbocsátását Németországban, így próbálva alkalmazkodni a konkurencia erősödése és a tarifák csökkentése következményeként előállt helyzethez. Terveik szerint bizonyos tevékenységeket Romániába és Indiába telepítenek át, így spórolva a béreken. Gazdasági okok miatt szűnik meg ebben az esztendőben a hat éve tartó szponzori kapcsolat is a McLarennel.

Az amerikai ajánlatnak egyébként külön nyomatékot ad, hogy – szakértők szerint – a Vodafone jelentős adót takaríthat meg az amerikai leány „tax free” értékesítése nyomán. Előzetesen 40 milliárd dollárra tették az eladásból származó bevétel adókötelezettségét, ám különböző brit kiskapuk kihasználásával a sarc állítólag megállítható ötmilliárd dollárnál. A Verizon egyébként éppen emelkedő „fázisban” van, ami az új, fiatal klienseknek köszönhető. A vezeték nélküli távközlési ágazat bevételei nyolc százalékkal gyarapodtak, ötmillió új szerződést kötöttek, okostelefon-használóik száma pedig 15 millióval gyarapodott.

Louis Cimino, a közel kétmillió Verizon-részvényt birtokló Reaves Asset Management portfóliómenedzsere szerint a százmilliárdos vételár kigazdálkodható, de szerinte a befektetők a 120 milliárd kifizetését is támogatnák. Ez persze 15 milliárddal még mindig elmarad a Vodafone-részvényesek elvárásától. Mindenesetre a Verizon igazgatósága jövő héten ül össze, hogy a részleteket tisztázza a társaság közgyűlése előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.