SZÉP-kártya: névértéken felül

Még bő két hónapjuk van a 2011-ben feltöltött, és még el nem költött béren kívüli juttatásuk felhasználására a Széchenyi Pihenőkártya (Szép-kártya) tulajdonosoknak. Mint emlékezetes, tavaly ősszel nagy reklámkampány keretében figyelmeztették a munkavállalókat a kártyakibocsátó bankok a maradvány elköltésének időszerűségére. Októberben csak az OTP Szép-kártyákon 350 millió forint „régi” feltöltés pihent, néhány héttel a 2011-es maradványok elévülése előtt. A kormány év végén azonban egy rendeletmódosítással előírta, hogy az el nem költött béren kívüli juttatások összege nem maradhat a bankoknál, azt a munkáltatóknak kell visszautalni. Egyúttal 2013 májusának utolsó napjáig meghosszabbították a kártyás pénzek elköltési határidejét.

Egyelőre úgy tűnik, hatott a figyelmeztető kampány, és a meghosszabbított határidő: az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Róth Lajos szerint a kártya első évében feltöltött pénzeket május végére maradéktalanul elköltik a munkavállalók, az egyenleg rohamosan apad. A pihenőkártyák piacának 80 százalékát uraló OTP tapasztalatai relevánsak a terület egészére nézve, így az is, hogy az idén sok új munkáltató partner csatlakozására már nem számítanak. Az OTP már túl van a 600 ezres kártyaszámon, a szerződő partnerek, azaz a cafeteria keretet SZÉP-kártyára utaló cégek 90 százaléka mikro-, kis és középvállalkozás. Legalábbis szám szerint, hiszen egy-egy nagy állami cég ugyanúgy egy partnernek számít, mint egy ötven fős vállalkozás. Az idei feltöltés nagyságrendje érdemben április végén körvonalazódik majd, az állami cégek ugyanis márciusáprilisban utalják a dolgozók keretét.

Az idén megemelt adóval, de még mindig kedvezményesen adható béren kívüli juttatások piacán a Szép-kártya legnagyobb riválisa az idén megemelt keretösszegű és papíralapú Erzsébet-utalvány, ami tulajdonképpen visszalépést jelent, a cafeteria-reform lényege ugyanis az elektronikus alapra áttérés lenne. A vendéglátás, szállás és rekreációs alszámlával „felszerelt” SZÉP-kártya kibocsátói, az OTP, az MKB és a K & H az elfogadói hálózat bővítésével tudnak előremenekülni. A bankkártyához hasonlóan használható, immár bármelyik bank terminálján működő kártya túlköltésre sem kényszerít, mint a visszajáró pénz nélkül elkölthető papírutalványok. A Szép-kártya fokozódó vonzereje emellett az elfogadóhelyekkel kötött szerződések értelmében az akciós, 10-15 százalékos kedvezményt biztosító ajánlatokban rejlik. A kártyakibocsátók törekvése, hogy a kártyás keret többet érjen a névértékénél, ami egyre szélesebb körben működik is.

A legtöbb munkavállaló ételt vásárol a kártyájával
A legtöbb munkavállaló ételt vásárol a kártyájával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.