Óriásfúzió készül a légi közlekedésben

A világ legnagyobb légitársasága jöhet létre hamarosan az American Airlines és a US Airways fúziójából. A The Wall Street Journal értesülései szerint a két cég igazgatósága szerdán hozza meg döntését az ügyben, és csütörtökön már be is jelenthetik az amerikai légi közlekedés konszolidációs folyamatának legújabb állomását. A két vállalat együtt 1530 repülővel rendelkezik és 6428 járatot üzemeltet. Éves forgalmuk 38,7 milliárd dollár volt tavaly, ez a magyar össztermék (GDP) csaknem 30 százalékával egyenlő, s ha nem is sokkal, de megelőznék ezzel a United Airlinest és a Delta Air Linest. A fúzióról szóló hírek 2011 novembere óta – amikor is az American csődvédelembe menekült –, kisebb-nagyobb rendszerességgel felbukkantak. Az American jelenleg is csődgondnoki felügyelet alatt működik, noha azóta már brutális költségcsökkentést hajtottak végre és a szakszervezetekkel kiegyeztek a juttatások mérsékléséről. A részvénycserés egybeolvadástól évi 1,2 milliárd dolláros megtakarítás remélhető, de az ügyletben előbb a bíróság hozzájárulását és a versenyhatóság engedélyét is be kell szerezni.

Ketten együtt sokkal többet tudnak spórolni, mint külön-külön – állítja az AFP-nek nyilatkozó John Thomas, a L.E.K. Consulting tanácsadó cég vezetője. A járatok összehangolásával jobb férőhely-kihasználtságot tudnak felmutatni, és a nagyobb gépek beállításával a fajlagos üzemeltetési költségeiket is redukálják. Thomas szerint a válság annyiban jót tett a légiközlekedési-iparnak, hogy meggyorsította az amúgy is elkerülhetetlen konszolidációt. Ez elsősorban fúziók útján valósult meg, emlékezetes, hogy a Delta a Northwest Airlinesszal, a United pedig a Continentallal állt össze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.