A házi fogorvos cége nem lesz udvari utaztató

Lapunk több forrásból is úgy értesült, hogy az előzetes várakozásokkal szemben csak három cég szerepelt eredményesen azon a tenderen, amelyet utazási irodáknak írtak ki az állami utazások szervezésére, összesen 8,4 milliárdos kerettel. Úgy tudjuk, hogy a Weco (Chemol Travel), az OTP Travel és az IBUSZ versenyezhet majd az állami megbízásokért, kikerült viszont a körből a Malév Air Tours, amely az állami utaztatás piacának jelentős szereplője volt. A Malév bukását, majd felszámolásának megindítását követően került az iroda a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. tulajdonába, amely Szűcs László és Orbán Viktor kormányfő családi fogorvosa, Bátorfi Béla közvetett érdekeltsége.

A Népszabadság tegnap írta meg, hogy a vállalkozás az utóbbi időben rapid módon bővítette fiókhálózatát, több településen az irodáinak fogászati rendelők adnak helyet. A Központi Ellátási Főigazgatóság által tavaly decemberben kiírt közbeszerzésen előny a széles körű fiókhálózat. Kerestük a KEF-et, hogy megtudjuk: miért olyan fontos a fiókhálózat nagysága egy olyan szolgáltatásnál, amelynek szinte minden mozzanata elektronikusan zajlik? Kérdésünkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz, s azt sem tudjuk, milyen foglalási díjakat ajánlottak az irodák, ez volt az értékelés másik igen fontos szempontja. Forrásaink szerint volt nullaforintos ajánlat is, ez esetben az ajánlatadó ingyen foglalja az államnak a repülőjegyet. Igaz, más díjakon behozhatja ezt a pénzt. Állami megbízás azért is üzlet, mert a milliárdos megrendelés jelentős forgalmat jelent az adott irodának, amelyet kedvezőbb nagykereskedelmi árak elérésére használhat fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.