Visszaszerezte első helyét a Toyota

Változott az erősorrend az autógyártók között: a tavalyi forgalmi adatok összesítése alapján első a Toyota, második a General Motors és harmadik a VW-csoport lett. Visszaszerezte tehát korábbi világpiaci elsőségét a Toyota: a Lexus, Daihatsu, Hino és Scion márkát is tömörítő cégcsoport 2012-ben 9,75 millió gépkocsit értékesített, ami 22,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A Toyota eredménye azért is figyelemre méltó, mert tavalyi exportját erősen megnehezítette a drága jen, miközben ki kellett még hevernie a 2011-ben Japánban pusztító tavaszi szökőár és őszi thaiföldi árvíz miatti termeléskiesést, valamint több üzemében helyre kellett állítania a természeti katasztrófák okozta károkat. A Toyota Motor Corporation idén 9,91 millió autó gyártását tervezi, de versenytársaihoz hasonlóan nem az európai, hanem a kínai és észak-amerikai piactól remél növekedést.

A Toyota először 2008-ban szerezte meg a világelsőséget, amitől már a következő évben el is búcsúzott, mert a korábbi király, az 1931 és 2007 között folyamatosan listavezető General Motors visszaült a trónra. A GM tavaly 9,29 millió gépkocsit adott el, a harmadik helyezett VW-csoport 9,1 milliót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.