Szerethető tudományok

Ezt a címet viselte a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 5szín-VILÁG című tavalyi programsorozata. Az öt különböző téma köré szerveződött találkozók elsődleges célja a hátrányos helyzetű felső tagozatosok iskolán kívüli tehetségfejlesztése volt. A megvalósításhoz az IBM nyújtott szakmai, önkéntes és anyagi segítséget.

A természettudományok megértésére és megszerettetésére, illetve a pályaválasztás nehézségeinek enyhítésére egyaránt kiváló programsorozat a bennünket körülvevő világ öt színét és formáját mutatta meg az érdeklődő gyermekeknek és családtagjainak.

1 Első alkalommal Szabó Levente, az IBM társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa a digitális világ rejtelmeibe avatta be a gyerekeket. Rácsodálkozhattak arra, hogy az utóbbi száz évben a kommunikációs eszközök milyen óriási fejlődésen mentek át, amely napjainkban is folytatódik. Ezután a gyerekek csoportokba szerveződve a skype-olás előnyeivel ismerkedhettek meg – egy vers összeállításához kellett egymás segítségét felhasználniuk –, majd betekinthettek az IBM Innovation Centerébe is, ahol a legújabb, legkorszerűbb szoftverek üzemelnek.

2 A második találkozó vendégelőadója Erőss Zsolt volt. Magyarország legismertebb hegymászója sportteljesítményével és a nehézségek szinte emberfeletti erővel való legyőzésével rendkívüli példát mutatott a gyermekeknek és szüleiknek. Elmondta, hogy kilenc, 8000 méternél magasabb csúcsot mászott meg, majd egyik lábának elvesztése után pár hónappal, immár műlábbal ismét megmászott egy több mint 8000 méteres hegycsúcsot. A sportember kendőzetlenül beszélt hibáiról és hátrányos helyzetéről is.

Zsolttal a gyerekek az expedíciós csapatépítésbe is belekóstolhattak: azt a feladatot kapták, hogy kis csoportokban árvízben rekedt emberek kimenekítésére készüljenek fel.

A TerraCycle képviselője ezután a szervezetnek azt az akcióját ismertette, amelynek keretében összegyűjtött csokoládépapírokból közterületi szemeteseket és padokat készítenek. Ez rávilágított arra, hogy a tízórai minden alkalommal újrahasznosítható csomagolású termékekből áll – így aztán az akció ideje alatt a gyűjtés mindvégig folytatódott.

3 A harmadik összejövetel címe ez volt: Honnan van/ lesz energiád? Buday-Malik Adrienn, a NOR-RIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség igazgatóhelyettese az életciklus lényegéről, azaz egy-egy termék teljes életútjáról beszélt. Szó esett követésre érdemes hazai példákról is: olyan kis, hátrányos helyzetű településekről, amelyek – szám szerint 44-en (!) – összefogtak, hogy szél-, nap- és bioenergia-központot létrehozva községeiket ingyenenergiával lássák el, egyidejűleg munkalehetőséget teremtve az ott lakók számára. Kiderült az is, hogy létezik kimosható, műanyag könyv, amely – bármilyen hihetetlen – kevésbé környezetkárosító, mint apapírból készülő.

A gyerekek megismerhették napjaink egyik legkörnyezetkímélőbb négykerekűjét is, az elektromos autót, annak tulajdonosa, Kiss Péter villamosmérnök, energiagazdálkodási szakértő, az Ökogázprojekt Kft. ügyvezetője és a BME tudományos munkatársa jóvoltából. Alkalmuk nyílt a jármű kipróbálására, és megtudhatták: a kétszemélyes kisautó egyhuzamban közel 140 km-t tud megtenni, ami mindössze mintegy 300 Ft kiadást jelent.

4 Igazán színes programnak bizonyult a negyedik találkozó, amelyet Pillantsunk be együtt az űrkutatás hazai fellegvárába! címmel rendhagyó helyszínen, dr. Bérczi Szaniszló fizikus, csillagász, űrkutató munkahelyén, az ELTE Természettudományi Karának Anyagfizikai Tanszékén tartottak meg. Ő az egyetlen magyar kutató, aki elmondhatja magáról, hogy a páncélszekrényében holdkőzetek lapulnak. Otthonosan mozog a matematika, fizika, kémia, biológia és sok más társtudomány területén, és azt vallja: rajzolni is tudni kell. Előadásai mindenkinek és mindenkihez szólnak, s ennek a nem mindennapi élménynek a gyermekek és szüleik egyaránt részesei lehettek. A legkülönlegesebb élményt kétségkívül az jelentette, hogy láthattak NASA-tól kölcsönkapott, Holdról származó kőzeteket, azokat szabad szemmel és mikroszkóp alatt egyaránt megcsodálhatták.

5 A záróalkalom a fizika világába röpítette a résztvevőket az Elmű-Émász által kitalált és működtetett Fizibusz segítségével. Az energiaszolgáltatók programjának része ez a demonstrációs eszközöket és technikai felszereléseket szállító mikrobusz, amely Tóth Pál fizikatanárral gyakorlatilag „házhoz megy”. A gyerekek lelkesen vettek részt az eléjük táruló Tudományos energiashow-n – az interaktív, élményekben gazdag bemutatón a legújabb fizikai kísérletekkel és technikai eszközökkel találkozhattak.

Az első találkozón a digitális világ rejtelmeivel ismerkedtek a gyerekek
Az első találkozón a digitális világ rejtelmeivel ismerkedtek a gyerekek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.