Hétforintos benzindrágulás

Szerdától hét forinttal drágul a benzin és kettővel a gázolaj – tudtuk meg piaci forrásból. Ennek megfelelően a benzin átlagára 427, a gázolajé 434 forint körül alakulhat literenként. Az emelkedés, mely ezúttal megfelel a GKI Energiakutató előrejelzésének, a nemzetközi piaci folyamatok és a forint dollárhoz mért gyengülésének együttes hatása. A december közepi legközelebbi mélypont óta a benzin mintegy öt, a gázolaj pedig körülbelül három százalékkal drágult. Eközben –megtörve az üzemanyagárakkal kapcsolatos többéves hallgatást – a Mol megnyilatkozott a témában: Szollár Domokos, a központi nagykereskedelmet végző olajcsoport honi kommunikációs igazgatója megerősítette az MTI értesülését, miszerint mostantól nemcsak heti egyszer – szokásosan hétfőn –, hanem akár szerdán is dönthetnek árváltoztatásról. Ezek mindig két napra rá lépnek érvénybe. A lépést Szollár Domokos azzal indokolta, hogy rugalmasabban tudnak alkalmazkodni a változó világpiaci helyzethez. Leszögezte ugyanakkor, hogy a konkrét kútárakról továbbra is a kiskereskedők döntenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.