Hatalmas E.ON-rendelés az MVM-nek

Az állami MVM Magyar Villamos Művek és a német E.ON hazai gáznagykereskedője és gáztárolója felett folytatott alkufolyamat kellős közepén az E.ON németországi központja minden eddiginél nagyobb mennyiségű, több mint négyezer tonna acélszerkezet gyártásával bízta meg az MVM tulajdonában lévő MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt.-t. A cég az E.ON minősített acélszerkezetbeszállítója. Gödi üzemük az óriás cég számos megbízatását teljesítette már – hangsúlyozzák. Jelen esetben viszont az Ovit szállítja már a megrendelt mennyiség több mint harmadát. A megbízásért folyó óriási a versenyben most 13 cég indult.

Megfigyelők lapunknak legalábbis furcsállották, hogy a bejelentés pont a két magyarországi gázcég nagy vitákat kavaró tárgyalássorozatának finisében született. Egyesek úgy vélik, a két cég eladása főleg a németek érdeke, mert – eme logika szerint – a magyar állami többet készül fizetni a társaságok vélt értékénél. Ebben az olvasatban ugyanakkor a német konszern egy másik ágon ebből „visszaoszt”. Természetesen a két ügynek egymáshoz hivatalosan semmi köze, amit lapunk megkeresésére egy versenyhivatali szakértő is megerősített. Szerinte az E.ON-cégvételt vizsgáló versenyhatóságok a két ügyet bizonyosan nem kötik össze. Németországban az Ovit által legyőzött felek ugyanakkor akár meg is támadhatják a beszerzést. Feltéve persze, ha hitelt érdemlően képesek összefüggést találni a Magyarországon tervezett ügylet és a megrendelés között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.