A Mol vesszőfutása Horvátországban

Az Ivo Sanader elleni szigorú ítélet után nehezen válhat a Mol az INA többségi tulajdonosává.

Aligha gondolta a Mol, amikor 2003-ban bevásárolta magát a horvát INA-ba, hogy olyan vesszőfutásban lesz része, amelynek nyomán a volt horvát miniszterelnököt tíz év börtönre ítélik. A Mol 2003-ban vásárolta meg az olaj- és gázcég negyedét a horvát államtól. Ezután a horvát állam különböző belföldi feleknek – például veteránoknak – értékesített kisebb paketteket, így része 2008-ra 45 százalékra csökkent.

Ekkor a Mol nyilvános vételi ajánlatot tett a nem a horvát államnál lévő papírokra. Ezzel 47 százalékig tornászta fel magát. 2009 júniusában a 2003 óta Ivo Sanader irányította horvát kormány átadta az INA vezetését a fejlesztéseket ígérő Molnak. Három hétre rá Sanader minden magyarázat nélkül lemondott. Jobboldali pártja, a HDZ új miniszterelnököt nevezett ki Jadranka Kosor személyében, aki néhány hónap elteltével harcot indított a korrupció ellen.

Hamar képbe került Sanader és a Mol. Az első letartóztatott nagyágyú Damir Polancec, Sanader jobbkeze volt. Azzal vádolták meg, hogy a Podravka vezetőségével együtt nem szabályosan használták fel azt a hitelt, amelyet a Mol, illetve a hozzá több szálon kötődő OTP Bank nyújtott a neves horvát fűszergyártónak. A Mol–OTP-páros ebben az ügyben csupán gyanútlan hitelnyújtóként szerepelt, de a volt gazdasági miniszter és több cégvezető is rács mögé került.

A Mol 2010-ben újabb felvásárlási ajánlatot tett, hogy végre 50 százalék fölé kerüljön az INA-ban, de ez a heves társadalmi-politikai ellenállás miatt nem sikerült. Sanader 2011-es letartóztatásának előzménye, hogy a más ügyek miatt rács mögé került Robert Jezic horvát vállalkozó azt vallotta: a Mol lefizette Sanadert az INA feletti irányítás 2009-es megszerzése érdekében. Sanader és a Mol határozottan visszautasította a vádat.

Jezic vallomásán túl mindmáig nem sikerült döntő bizonyítékot találni az állításra. A megnevezett offshore cégekben olyan magyar személyek bukkantak fel, akiknek korábbi ténykedése legalább annyira kötődik Oroszországhoz, mint a Molhoz. Utóbbinak sem tulajdonosként, sem irányítóként nem volt köze a cégekhez. Ráadásul azok a Heti Válasz korábbi cikke szerint ma már az orosz Gazprom tulajdonában vannak. Mindenesetre Jezicet – akinek egyesek szerint anyagi kára származott a Mol INA-n belüli hatalomátvételéből – kiengedték.

A horvát ügyészség figyelme egyre inkább Hernádi Zsolt Mol-vezérre irányult. 2011 közepén jogsegélykérelemmel fordultak a magyar ügyészséghez. Ezt a magyar ügyészség nem teljesítette, ugyanakkor saját hatáskörben nyomozást indított. Az azóta megjelent nyilatkozatok szerint a horvát ügyészség gyanúsítottként is kihallgatta volna Hernádit, ám a magyar ügyészség – miután kihallgatta a Mol-vezért –a Mol, illetve Hernádi érintettségére nem talált bizonyítékot, és megszüntette az eljárást. Egyértelműen cáfolni látszott a vádat Mihail Gucerijev, az orosz Rusznyefty nevű kisebb olajvállalat tulajdonosa, aki vallomásában magára vállalta a cégek tulajdonlását, mondván: a pénzt ő utalta Jezicnek egy ügyletért, amely nem történt meg, de még a pénzt se kapta vissza. A horvát ügyészség Jezicével ellentétben ennek a vallomásnak nem adott hitelt.

A Mol a tavalyi horvát kormányváltástól sem került jobb helyzetbe, bár már a baloldali SDP irányít, továbbra sem szűnnek a Mol-ellenes cikkek és kormányzati nyilatkozatok. Eközben az INA Mol-irányítás alatt működik, bár a horvát vezetőségi tagok és a kabinet egyes tagjai kétségbe vonják, hogy minden döntés az INA érdekeit szolgálja. Orbán Viktor miniszterelnök többször is reagált a horvát támadásokra, és rendre nyíltan kiállt az INA feletti Mol-irányítás mellett. Zoran Milanovic miniszterelnök közben inkább békülékeny nyilatkozatokat tesz. Nemrég felmerült az is, hogy a horvát állam akár további részvényeket is eladhat a Molnak. A mostani ítélettel ennek esélye csökkenhet.

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter az együttműködési megállapodás és az INA és a Mol közötti szerződés aláírásakor 2003. július 17-én
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Ljubo Jurcic horvát gazdasági miniszter az együttműködési megállapodás és az INA és a Mol közötti szerződés aláírásakor 2003. július 17-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.