Forgószínpadon az Audi Hungaria

Sao Paulo-i és az USA-beli programja között repült tegnap Budapestre dr. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, hogy megtartsa évi szokásos előadását a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A zsúfolt teremben és folyosókon félezernél többen hallgatták az autó jövőjéről beszélő, fejlesztőmérnökként aktív tiszteletbeli professzort, aki az előadás után nyilatkozott lapunknak. Az egykori Audi-főnök ma a tizenkét személyautó-, teherjármű-, valamint motorkerékpár-márkát tömörítő és közvetlenül félmillió embert foglalkoztató konszernt igazgatja, nem kisebb ambíciókkal, mint hogy öt éven belül világelsők legyenek, és megelőzzék a General Motorst meg a Toyotát.

Az elnök korábbi interjúiban többször megemlítette, fontos, hogy a bérek ne szaladjanak el az új telephelyen, s ezzel se veszítsen versenyképességéből Magyarország. A kiszámítható beruházási környezetet is a lényeges szempontok között emlegette. Martin Winterkorn szerint tizenöt év elteltével is elégedettek a győri érdekeltséggel, ezért döntöttek az új autógyár magyarországi felépítéséről. – Győr és Pozsony kiváló termelési forgószínpadként működik, azt gondolom, hogy az európai járműipar fő tengelyévé válhat, és továbbra is jól működhet a tandem.

Pozsonyban hamarosan 270-280 ezer kisautót és sportterepjárót gyártunk, Győrben pedig mintegy ellenpontként a legújabb technológiával, a moduláris építési rendszerrel készülnek majd új modellek – mondta, hozzátéve, mindkét telephelyben óriási perspektívákat látnak. Hét új motorcsalád készül Győrben, ahol hamarosan tízezer embert foglalkoztatnak az Audi Hungariánál. – Közülük csak 100-150 a német kolléga, csekély számuk azt mutatja, hogy a győriek sikeresek – nyilatkozta lapunknak.

Az európai autópiacról elmondta, hogy katasztrofális állapotok vannak, a nyugat-európai piac hárommillióval zuhant 2007-hez képest, ebből egymillió a spanyoloknál „tűnt el”, ugyanennyivel kevesebb az olaszországi eladás, félmillióval kisebb lett a francia piac. – Miután világszerte száz gyárunkkal vagyunk jelen, ezért ha nem is mindent, de sokat tudunk kompenzálni, például Brazíliában, Oroszországban és Kínában – folytatta az elnök.

A világ legnagyobb motorgyárában, Győrben tavaly kétmillió benzines és dízelhajtómű készült. Az Audi Hungariánál 2011-ben 39,5 ezer autót szereltek össze, és 900 millió eurós beruházás keretében már épül egy teljesen új gyár, mely első lépcsőben 125 ezer, hosszabb távon évi 300 ezer autó gyártására képes. Az idei első fél évben az Audi Hungariánál 21,6 ezer autó – ebből tízezer TT Coupé, közel hatezer A3-as Cabriolet, 3,5 ezer TT Roadster és kétezer RS 3-as Sportback – gördült le a szalagról.

Tizenkilenc év alatt összesen 21 millió motor készült Audi, Bentley, Lamborghini, Seat, Skoda és VW modellekhez Győrben. Itt 2001 óta működik motorfejlesztő központ, melynek az Audi Hungariánál a szériagyártást kísérő fejlesztési tevékenységben van szerepe, 2010-ben pedig megnyílt a kísérleti motorgyártó központ, melynek elsősorban a prototípus motorok gyártásában van szerepe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.